Gazdaság

Elsikkasztották az ebola elleni harcra szánt pénzt

A Vöröskereszt alkalmazottai is részt vettek a lenyúlásban.

Több mint 5 millió eurót (1,6 milliárd forint) sikkasztottak el Nyugat-Afrikában 2014 és 2016 között az ebolajárvány elleni harcra szánt pénzekből a vöröskereszt munkatársainak bűnrészességével – ismerte be a nemzetközi szervezet.

„A Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségét (IFRC) megdöbbente a Guineában, Sierra Leonéban és Libériában elkövetett csalások felfedezése” – olvasható a szervezet honlapján szombaton közzétett közleményben.

Az ebolajárványban több mint 11 300-an haltak meg, és több mint 29 ezer ember kapta el a fertőzést, elsősorban a három nyugat-afrikai országban. A járvány Guineában tört ki, és gyorsan átterjedt Sierra Leonéra és Libériára. Kezdetben lassan érkezett a nemzetközi segítség, majd az átutalt pénzeket a nagy rohamban gyorsan elköltötték, hogy megszervezzék a szükséges ellátásokat, és segélymunkásokat alkalmazzanak az érintett térségekben.

A járvány megfékezésére indított műveletek „a közelmúlt történelmének egyik legösszetettebb erőfeszítése volt”. A vöröskereszt több tízmillió eurót fizetett ki az ezekben az országban működő Vöröskereszt és Vörös Félhold társaságoknak.

Az audit során azonban kiderült, hogy az IFRC volt alkalmazottjainak és egy Sierra Leone-i bank alkalmazottjainak az összejátszása 2,13 millió svájci frankos (569 millió forint) veszteséget okozott.

Guineában is felfedeztek elvámoltatás címén kifizetett hamis számlákat, amelyek 1,17 millió svájci frankra (312,6 millió forint) becsült veszteséget okoztak az IFRC-nek.

Libériában két másik vizsgálat van folyamatban, ott a mentéshez használt eszközök költségeit, valamint az önkéntesek bérét és prémiumát árazták túl, 2,7 millió svájci frankra (721,3 millió forint) becsült összeget elsikkasztva.

„Az IFRC kötelezi magát, hogy elszámoltatja mindazokat, akik érintettek voltak ezekben a csalásokban, és visszakövetel minden rosszul felhasznált, elsikkasztott vagy illegálisan felvett pénzt” – áll a közleményben.

A vöröskereszt közölte, hogy „kész minden érintett alkalmazottját megfosztani a mentelmi jogától és az előjogaitól”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik