Belföld

Az új holland nagykövet ostobának nevezte elődje kijelentését

Szeptember elsejével megkezdte munkáját Hollandia új, budapesti nagykövete, René van Hell.

Elődje, Gajus Scheltema távozásakor nagy vihart kavart egy, a 168 Órának adott interjújában elhangzott kijelentéssel, amelyben az iszlám szélsőségesekkel kapcsolatban azt mondta:

Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.

Szijjártó Péter külügyminiszter ezt követően hazarendelte Hollandiából a magyar nagykövetet és felszólította Hollandiát, hogy kérjenek bocsánatot a kijelentésért.

A Magyar Nemzet információi szerint René Enrico van Hell október 26-án járt bemutatkozó látogatáson Takács Szabolcsnál, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkáránál. Állítólag az interjú is szóba került, René van Hell pedig azt mondta elődjére:

Ostoba és diplomatához nem méltó (silly and unprofessional)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik