Foci

BL: címvédőt vert a Tottenham, csak a City nyert idegenben

Továbbra is küszködik a Real Madrid és a spanyol bajnokság után a Bajnokok Ligájában is botlottak. A Totenham Hotspur remekül felépített játékkal 3-1-re verte a címvédőt.

Már az első félidőben összeszedettebbnek látszott a londoni klub és a sokadik jobb szélről érkező beadás megtalálta Dele Allit, aki közvetlen közelről bekotorta valahogy a labdát a Királyiak kapujába. A második félidő elején újra az angol támadó volt eredményes – igaz lövése megpattant. A 65. percben Harry Kane ugratta ki pompásan Christian Eriksent, úgy tűnt akár súlyos pofonba szaladhat bele a Real Madrid. Zinedine Zidane csapata nagyon küzdött, végül csak egy szépítő találat jött össze Cristiano Ronaldo révén.

A csoport másék mérkőzésén hazai pályán döntetlent játszott a Borussia Dortmund és az APOEL, így mindkettejüknek két pontja van csak, ami azt jelenti, hogy a Spurs biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között. A vendégeknél Sallai Roland a félidőben állt be.

Szintén angol győzelmet hozott a Manchester City nápolyi vendégjátéka. A fordulatos meccsen Lorenzo Insigne szerzett vezetést egy pofás támadás végén, ám az előrehúzódó Nicolás Otamendi fejesével a félidő derekán egyenlítettek a vendégek. Fordulás után John Stones szinte rögtön vezetést szerzett, fejese a felső lécről a gólvonal mögé pattant le.

Erre még volt válasza a Napolinak, a 62. percben Jorginho egalizált büntetőből, ám egy szerencsés ellentámadás után Sergio Agüero újra előnyhöz juttatta az angolokat pár nem sokkal a tizenegyes után. A végeredményt Raheem Sterling állította be a hosszabbításban.

Szintén nyerni tudott az angol Liverpool, pedig csak 0-0-ra állt az Anfielden a Maribor ellen szünetben, végül úgy lőttek három gólt Jürgen Klopp tanítványai, hogy egy büntetőt ki is hagytak a Vörösök. Hazai pályán nyert a Sevilla, a Sahtar Donyeck és az FC Porto is – a portugálok a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipziget verték meglehetősen könnyen.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

E csoport:
Liverpool – Maribor 3-0 (0-0)
Gólszerző: Szalah 49., Can 64., Sturridge 90.

Sevilla – Szpartak Moszkva 2-1 (1-0)
Gólszerző: Lenglet 30., Banega 59. ill. Ze Luis 78.

F csoport:
Napoli – Manchester City 2-4 (1-1)
Gólszerző: Insigne 21., Jorginho 62., ill. Otamendi 32., Stones 48., Agüero 69., Sterling 90.

Sahtar Donyeck – Feyenoord 3-1 (2-1)
Gólszerző: Ferreyra 14., Marlos 17., 68. ill. Jörgensen 12.

G csoport:
Besiktas – Monaco 1-1 (0-1)
Gólszerző: Tosun 54. ill. Lopez 46.

Porto – Leipzig 3-1 (1-0)
Gólszerző: Herrera 13., Pereira 61., 93. ill. Werner 48.

H csoport:
Tottenham – Real Madrid 3-1 (1-0)
Gólszerző: Dele Alli 27., 58., Eriksen 65. ill., Ronaldo 80.

Dortmund – APOEL 1-1 (1-0)
Gólszerző: Guerreiro 29. ill. Pote 51.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik