Pénzügy

Nárcisz után eddig 300 millió forintos a kár

Ez csak becslés, az összeg tovább nőhet, több ezer károsultat hagyott maga után a vasárnapi vihar.

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar miatt. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot – tudatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), emlékeztetve rá, hogy az elmúlt években hol decemberben, hol az év elején pusztított olyan vihar, amilyenek régebben csupán a május-augusztus közötti időszakra voltak jellemzőek. Az október végi szélsőséges időjárás is ebbe az eseménysorba illeszkedik.

A vasárnap egész Közép-Európát uraló, helyenként orkán erejű széllel érkező vihar ugyan nem Magyarországon okozta a legsúlyosabb károkat, ám a hazai biztosítókhoz hétfő délutánig így is több mint 3200 bejelentés érkezett.

A leginkább érintett területek közé a főváros és Pest megye, Bács-Kiskun, Győr-Sopron-Moson valamint Fejér megyék tartoztak.

Megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák, letört ágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be a biztosítottak, de sok volt a beázás is, ahogy az erős szél a tető vagy a panelhézagok közé nyomta be az esővizet.

A hétfői bejelentések nyomán a biztosítók több mint 300 millió forintra becsülik az okozott károkat, de az összeg a következő napokban tovább nőhet, hiszen a széllökések rendkívül erősek voltak a Balaton térségében, ahol az üdülők tulajdonosai esetleg csak később szembesülnek a kialakult helyzettel.

A végösszeg mindenesetre tovább terheli a hazai biztosítók idei viharmérlegét, amelyek már a nyári szélsőséges időjárási események nyomán több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.

A becsült károk összege egyébként akkor sem lesz teljes, ha az utolsó bejelentés is beérkezik a társaságokhoz, hiszen az ingatlanok több mint egynegyedének nincs biztosítása, tavaly év végén a mintegy 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százalékának volt biztosítása.

Kiemelt fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik