Belföld

Letarolta az országot a vihar, áram nincs, veszélyjelzés van

Nárcisz országszerte komoly károkat okozott. Személyi sérüléssel járó esetek is voltak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn reggel az MTI-nek azt mondta, a legtöbbször a leszakadt ágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben gépjárműre dőlt fa okozott sérülést az autóban ülőknek. Több mint 140 épületkárt jelentettek be, jellemzően a tetőszerkezetek rongálódtak meg. Ezen felül sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar. (Az érintett településeken rendőrök biztosítják a nyugalmat.)

A viharos szél miatt hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztást kaptak.

A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun valamint Pest megyében, Budapesten volt, és a legtöbb helyen már sikerült felszámolni a károkat, de a fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Hajdu Márton külön megköszönte a lakosság segítségét. Mint mondta, sokan voltak, akik bejelentették a kárt, de miután sikerült maguknak megoldani a problémát, szóltak, hogy már nincs szükség a tűzoltók segítségére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb veszélyjelzése szerint ismét többször lehetnek 60-75 kilométer/órás széllökések.

A viharos szél veszélye miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés érvényes Budapesten, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előrejelzés szerint hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, bárhol lehet futó zápor, a hegyekben akár hózápor is. Estére kiderül az ég, mindenütt megszűnik a csapadék.

Hétfőn csak lassan csillapodik a viharos szél
A hegyekben még hózápor is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik