Közélet

Száz helyszínen tüntettek Székelyföld autonómiájáért

Sepsiszentgyörgyön a székely és a katalán zászló mellett olvastak fel kiáltványt.

A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács felhívására a térség területi autonómiájáért.

A sepsiszentgyörgyi turul szobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát, és többen fáklyát gyújtottak, de a viharos szél és a sűrű eső eloltotta a nyílt lángokat.

A sepsiszentgyörgyi helyszínen Izsák Balázs SZNT-elnök székely és katalán zászló mellett olvasta fel a tüntetés kiáltványát, amely valamennyi tüntetési helyszínen elhangzott.

A dokumentum szerint Európában „megmozdult a föld”, egyre több régió, vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. „Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – olvasható a dokumentumban.

A tüntetéseken összegyűltek nevében fogalmazott kiáltvány ismét kinyilvánította a Székelyföld területi autonómiája iránti igényt. A dokumentum révén a tüntetők elégedetlenségüknek adtak hangot a román kormány párbeszédet elutasító magatartása miatt, és megerősítették ragaszkodásukat a nyolc székely széket és a 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

A párbeszéd szükségességét hangoztatta beszédében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is, megjegyezvén, hogy míg az olasz kormány késznek mutatkozott a tárgyalásokra a nagyobb autonómiát kérő és ezt népszavazással nyomatékosító Veneto és Lombardia tartományokkal, addig a spanyol kormány elzárkózik attól, hogy párbeszédet folytasson a katalán nép képviselőivel. Tanulságként üzente a román kormánynak, hogy a párbeszéd elutasítása az indulatok felkorbácsolását eredményezi.

Az SZNT közlése szerint mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze vasárnap este őrtüzeket gyújtani, és kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik