Forma-1

Forma-1: kivágta orosz pilótáját a Red Bull

A Red Bull hivatalosan is bejelentette, kirakja a pilóta-programjából Danyiil Kvjatot, a Toro Rosso versenyzőjét. Ez azt jelenti, hogy az időközben kegyvesztetté vált pilóta helyett az új-zélandi Brendon Hartley és a francia tehetség, Pierre Gasly fogja vezetni a két autót a szezon hátra lévő részében.

A Toro Rossónál 2017-ben már volt néhány variálás: a 2016-ban a Red Bulltól lefokozott Kvjat helyére Gasly ült be Malajziában és Japánban, az orosz pilóta csak akkor tudott visszatérni – az USA-ban -, amikor a francia egy másik sorozatban versenyzett. A szezont még a Red Bull fiókcsapatánál kezdő Carlos Sainz Jr. közben átült a Renault-hoz, így a helyére érkezett a 28 éves újonc, Brendon Harltley.

A fiókcsapat főnöke, Franz Tost Mexikóban nyilatkozott a helyzetről.

Már nem tagja a Red Bull-csapatnak. Azt csinálhat, amit csak akar, nincs lekötve egyik csapatunkhoz sem

– mondta Tost, hozzátéve, Hartley és Gasly nagyon gyors, nagyon ügyes pilóták, ők fogják befejezni a szezont az istállónál, sőt az a cél, hogy ők maradjanak a csapatnál 2018-ban is.

Nagy lehetőség a Toro Rossónál versenyezni, mert nagyon-nagyon szoros kapcsolatban állunk. Kvjatnak mindent megadtunk az elmúlt években, megkapta a 2015-ös szezont és a 2016-os szezon egy részét, hogy bizonyítson a Red Bullban. A Forma-1 egy nagyon kemény biznisz, sajnos Danyiil nem tudott élni a bizalommal. De még így is adtunk neki egy második esélyt, amikor visszatettük a Toro Rossóhoz

– mondta Christian Horner, az anyaistálló csapatfőnöke.

A Toro Rosso 2017-ben összesen 53 pontot szerezve jelenleg a hatodik a pontversenyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik