A tegnapi, deklarált katalán függetlenség hátterében az is nagy kérdés, mi lesz akkor a világ egyik legjobb csapatával, a Barcelonával, ha Katalónia elszakad az anyaországtól. A Marca megpróbálta összefoglalni, mire lehet, mire kell számítani.
A katalán parlament 70 támogató, 10 ellenző és kettő tartózkodó szavazattal kikiáltotta Katalónia függetlenségét. Ez viszont azt jelentené a sportcsapatok számára, hogy nem szerepelhetnek ott, ahol akarnak.
A Marca szerint az biztos, hogy nem zárnák ki egyik napról a másikra a katalán csapatokat a spanyol ligákból, ez egy sokkal hosszabb procedúra lehet. Az viszont mindent megváltoztatna, ha Katalónia megkapná az új, legitim státuszát, mert a spanyol szabályzatok nem engedélyezik, hogy más ország egyesületei részt vegyenek a ligarendszerükben – ez alól csak Andorra a kivétel.
A nemzetközi porondon is elhúzódna a döntés, a csapatoknak és az ország szövetségeinek szigorú szabályoknak kell megfelelni. Az új szövetségeket nem fogadják el hétfőről keddre, így ez is évekbe telne.
El tudunk képzelni olyan Bajnokok Ligáját, ahol nincs ott a Barcelona? Ahol évekig, sőt lehet, többé már nem látnánk Lionel Messit?