Foci

Marco Rossit a kutya nem kereste még az MLSZ-ből

marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)
marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)

A Sport TV Mai helyzet című műsorában interjút adott az olasz szakember, amelyben elmondta, még senki sem kereste az MLSZ-től. Ez azért érdekes, mert Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja korábban azt nyilatkozta, több jelölt között Rossival is megtörtént a kapcsolatfelvétel.

Mindezen ellentmondás ellenére a Honvéddal bajnoki címet szerző olasz edző büszke, hogy egyáltalán találgatás szintjén szóba került a neve, mint lehetséges szövetségi kapitány, de ettől még tény, két éves szerződés köti a szlovák bajnokság legmagyarabb csapatához, a Dunaszerdahelyhez. De azért eljátszott a gondolattal.

Őszintén szólva nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy nekem menne ez a fajta munka, de mindenképpen szívesen kipróbálnám. Az biztos, hogy amikor valaki kézbe vesz egy válogatottat, tudja, hogy attól a pillanattól hatalmas felelősséget vesz a vállára. Mert amikor én olaszként a magyar válogatottat vezetem, egyben a magyar népet is képviselem, és megmondom őszintén, hogy ez akkora felelősség, hogy alig tudnék tőle aludni éjszaka. És ha már itt tartunk: megígérem, hogy ha én leszek a szövetségi kapitány, tényleg megtanulok végre rendesen magyarul

– osztotta meg ambivalens érzéseit Marco Rossi, aki tovább billentve az inkább nem felé a mérleg nyelvét elárulta azt is, nagyszerű a kapcsolata klubjával, az elnökkel, a sportigazgatóval, gyakorlatilag mindenkivel a DAC-ban.

Tiszteljük egymást, bízunk egymásban, úgyhogy amennyiben felajánlanák nekem a magyar válogatott kispadját, semmiképpen sem dönthetnék egyedül, egyoldalúan, hiszen meg kellene várnom a DAC elnökének a beleegyezését. Ha nem kapnám meg, akkor természetesen folytatnám a munkámat a DAC-cal ugyanolyan profi módon, ahogy eddig tettük, vagy ahogy a Honvédnál tettük.

A magyar válogatott lehetséges szövetségi kapitányaként szóba került egy másik olasz, a nemzetközi futballéletben sokkal ismertebb is sikeresebb Giovanni Trapattoni is.

Ha tényleg igaz, hogy ő ajánlkozott, az azt jelenti, hogy még van kedve dolgozni. Ugyanakkor valóban 78 éves, és minden tiszteletem az övé, de nem biztos, hogy egy fejlődőben lévő, megújulásra váró válogatott élére ő a legmegfelelőbb szakvezető. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ő valós jelölt lehet, még akkor is, ha minden tiszteletem az övé, hiszen elképesztő pályafutása áll a háta mögött. Trapattoni sikereihez, pályafutásához a világ egyetlen másik edzőjét sem lehet hasonlítani

–  fogalmazott honfitársával kapcsolatban Rossi, majd arra is felelt, szerinte minek köszönhető, hogy olyan sok ország kispadján olasz szakvezető ül.

Mi olaszok kevésbé vagyunk merevek, mint más országok szakvezetői. Rugalmasak vagyunk, könnyen alkalmazkodunk új országokhoz, új helyzetekhez, új feltételekhez, könnyebben elfogadjuk a rendelkezésünkre álló játékoskeret erejét. Természetesen mindenki szeretne olyan támadó szellemű csapatokat edzeni, mint a Real, a PSG, a Barcelona, de ahhoz, hogy ilyen futballt játsszál, ahhoz megfelelő játékosokra van szükség. Szerintem mi olasz edzők jobban alkalmazkodunk ahhoz a játékoskerethez, amellyel dolgoznunk kell, plusz, bár lehet, hogy tévedek, de szerintem az olasz edzőképzés. amelynek Coverciano a központja, első a világon.

Hogy ki lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az még egyelőre kérdéses. Marco Rossival ellentétben Herczeg Andrást, a Debrecen vezetőedzőjét megkereste az MLSZ, de ő köszönettel elutasította a felkérést, ahogy a dánok legendás edzője, Morten Olsen is azt mondta, egy visszautasíthatatlan ajánlatért esetleg visszatért volna a szakmához, de a magyar szövetségé nem volt az.

Ami biztos, egyfajta átmeneti (vagy nem) megoldásként a válogatott idei utolsó két barátságos mérkőzésére Szélesi Zoltánt bízta meg a szövetség válogatott keret összeállításával, illetve a kapitányi feladatok ellátásával.

Nikolics újra a válogatott keretében
Kihirdette első bő keretét az MLSZ ideiglenesen megbízott szövetségi kapitánya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik