Szórakozás

Czene Attila decemberben apa lesz

Czene Attila (czene attila)
Czene Attila (czene attila)

Az olimpia bajnok úszó és felesége, Bánhidi Petra 11 évvel ezelőtt, a Szombat esti láz című műsorban találtak egymásra, házasságuk pedig már tíz éve tart. A családalapítás azonban csak az elmúlt egy évben fordul meg a fejükben. Czene Attila azt is tisztázta, hogy nem egészségügyi problémák álltak az útban.

Voltak találgatások, hogy eddig mi miatt nem jött össze a gyerek, de mindenkit megnyugtathatok, ezekből semmi sem volt igaz. Mind a ketten élsportolók voltunk, én 30 éves koromig az uszodában, a vízben éltem az életem, Petra a táncteremben. A versenysportnál nincs idő a magánéletünkre

– mondta a Story magazinnak a sportoló.

Az is kiderült, hogy a pár decemberre várja a babát, aki Laurának fognak majd nevezni. Bánhidi Petra pedig annyira jól viseli a terhességet, hogy úgy érzi, bármikor beválllana egy másik gyermeket. Egyelőre persze kislánya érkezésével van elfoglalva, aki már most annyira aktív, mint szülei.

Reggeltől estig meg nem áll,  izeg-mozog,ha azt akarom, hogy kicsit megpihenjen, akkor Attilát kérem meg, hogy a két nagy kezét tegye a hasamra. Persze magától is megsimogatja, de ilyenkor érdekes módon Laura megáll, megnyugszik és megpihen. Nagyon jó hatással van rá az édesapja.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik