Foci

„Férgek!” – kibuktak a szurkolók az MLSZ-re

Még a jegyeket sem árulják a soron következő két válogatott meccsre, mégis indulatos vita bontakozott ki a leglelkesebb szurkolók és a szövetség között.

Hétfőn reggel a Magyar Labdarúgó Szövetség szűkszavúan, a közösségi médiában tudatta, hogy megváltozott a Luxemburg elleni barátságos mérkőzés időpontja. A csapat eredetileg november 10-én lépett volna pályára a kis ország válogatottja ellen, ám – eddig ismeretlen okok miatt – egy nappal előre hozták a meccset.

A döntés után a szurkolók közül többen is kiborultak: veszettül szidják az MLSZ-t. Aki ugyanis a helyszínen akart drukkolni a magyar labdarúgó-válogatottnak, az alacsonyabb repülőjegyár miatt már rég bevásárolt, így igencsak pórul járt.

A bejelentésről szóló bejegyzés alatt több tucat hozzászólás olvasható, amelyek jelentős része ehhez hasonló tartalommal íródott:

És még ti akarjátok „visszacsalogatni” a szurkolókat a stadionokba? Ki van fizetve a repjegyem 10-11-re, meg a szálloda. Aki belement T. BMLSZ-től annak azonnal fel kell állni. Férgek!

Vagy:

Az lenne a minimum hogy legalább egy „elnézést, elbasztuk”, „bocsi, szarul szerveztük meg” szösszenettel kezditek a mondatot. Mi lesz a kárpótlás azoknak akik mar megvettek a szállást és a repülőjegyet?

De nem csak a Magyarországon lakó szurkolók érzik becsapva magukat.

Forgó László például Londonban él, de ez sem akadályozta meg abban, hogy az utóbbi három évben minden egyes barátságos és tétmeccsén a helyszínen szurkoljon a magyar válogatottnak.

Ami tény: már megvan a repjegyünk nekünk is, de egy nappal korábban nem tudunk utazni. Az a szerencsénk, hogy azon kívül még mást nem vettünk meg, nem foglaltunk le és innen Londonból indulva csak nagyjából 7-8 ezer forintnak megfelelő kár ér minket. De egy magyar barátunk például 100 eurót bukott. Összességében nem is a pénz a bántó, hanem az, hogy nem érdekli az MLSZ-t, mi van azokkal az emberekkel, akik ki szerettek volna menni a meccsre. Mintha mi nem is lennénk. Pedig ez a játék a szurkolókért van. Ha egy-egy váratlan döntéssel azokat az embereket is pofon vágják, akik még az ilyen tét nélküli meccsre is követik a válogatottat, akkor nem kell csodálkozni azon, ha üresek a stadionok

– érvelt Forgó László honlapunknak.

A 24.hu a megkeresésére az MLSZ kommentálta az ügyet.

A nemzetközi protokoll szerinti helyszíni szemlén kiderült, hogy a létesítmény, ahol a luxemburgiak meg akarták rendezni a mérkőzést, több szempontból nem biztosított méltó feltételeket egy válogatott mérkőzéshez. Ideértve a lelátó méretét, a sajtókiszolgálást, a fogadható vendégszurkolók számát. Ezért merült föl, hogy méltó körülményeket vendéglátóink csak a  nemzeti stadionban tudnak biztosítani, de mivel ott november 10-én rendezvény lesz, 14-én pedig mi már Costa Ricát fogadjuk,  ezért egy nappal előtti időpontra született kompromisszumos megoldás

– tájékoztatta honlapunkat Sipos Jenő szóvivő.

Nos, ami biztos, a jegyértékesítés még nem kezdődött el. A szurkolói szidalmakat kiváltó stadion Obernkornban található és valóban egy darab, 2500 férőhelyes lelátóval rendelkezik.

Az FC Differdange az UEFA jóváhagyásával például itt játszotta az Európa Liga selejtező mérkőzéseit. A 22,6 millió euróból elkészült létesítményt 2012-ben adták át. Tényleg nem egy klasszikus stadion. Inkább egy derék kis edzőközpont, mint például Telki, ami edzőmeccsre tökéletes, hivatalos nemzetek közti összecsapásra kevésbé alkalmas.

(Nyitókép forrása: stadiumdb.com /Claude Piscitelli)

A magyar válogatott felkészülési mérkőzései

2017. november 9., 20:00: Luxemburg – Magyarország
2017. november 14., 20:15: Magyarország – Costa Rica

Ajánlott videó

Olvasói sztorik