A brit katonai hírszerzők által három hete elkészített, ám eddig szigorúan titkosnak számító dokumentum nem kevesebbet állít, minthogy az Al-Kaida terrorszervezet és az iraki vezetés között ugyan volt, a jelenlegi állás szerint azonban nincsen kapcsolat. Az állítás több okból is kínosan érintheti az Irak-ellenes szövetséget: az írás egyrészt éppen a háború mellett leginkább kardoskodó Nagy-Britanniában született, másrészt az Irak elleni esetleges támadás egyik legfőbb indoka a terrorizmus visszaszorítása.
Felfelé araszoló olajár
Szerdán tovább nőtt a nyersolaj ára a szabadpiacon. A piac szereplői Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdai beszédét várják a Biztonsági Tanácsban, amitől útmutatást remélnek az Irak ellen készülő háború időzítését illetően. A Biztonsági Tanács jelenleg bizonyítékok híján ugyan elutasítana egy Irak-ellenes támadást, Powell azonban bizonyítékokat – többek között hangfelvételeket – kíván a tanács elé tárni. Az energiahordozó árát erősíti az is, hogy a szerdán nyilvánosságra kerülő adatok várhatóan az amerikai benzin- és fűtőolajkészletek múlt heti csökkenéséről szólnak. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) könnyűolaj a legközelebbi, márciusi határidőre közép-európai idő szerint szerda reggel hordónként 33,65 dollár volt a New York-i árutőzsde (Nymex) Szingapúrban folytatódó elektronikus ACCESS jegyzésében, 7 centtel több a keddi New York-i záró árnál. Kedden a New York-i árutőzsdén hordónként 82 centes emelkedéssel 33,58 dolláron zárt ez a kontraktus. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a legközelebbi, márciusi határidőre kedden hordónként 84 centet (2,7 százalékot) emelkedett és 31,09 dolláron zárt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE).
Jack Straw brit külügyminiszter a kiszivárogtatott jelentésre reagálva a BBC rádiónak szerdán azt nyilatkozta: a kormány továbbra is olyan hírszerzési adatokat kap, amelyek szerint az iraki rendszer által teremtett „megengedő környezet” lehetővé teszi az Al-Kaida jelenlétét Irakban. Utalt arra, hogy Blair kormányfő is azt mondta nemrégiben a londoni alsóházban: arra nincsenek egyértelmű adatok, hogy az Al-Kaida milyen mélységű kapcsolatokat ápol Irakkal, de az biztosnak tűnik, hogy a 2001. szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott csoport „bizonyos irakiakkal” kapcsolatban áll.
Straw szerint egyébként is a hangsúly azon van, hogy Irak folyamatosan megsérti a tömegpusztító fegyverek leszerelését előíró ENSZ-határozatokat.
