Foci

Fogcsikorgatva nyert a Chelsea

Rendkívül nagy csatában tudott 4-2-re nyerni a Chelsea a Premier League kilencedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Stamford Bridge-en.

Kezdetben úgy tűnt, nem lesz baj, mivel Pedro már a 12. percben vezetést szerzett egy káprázatos távoli tekeréssel. Igenám, csakhogy még a félidő vége előtt egyenlített Abdoulaye Doucouré, amikor egy bedobás után lecsorgó labdát külsővel a kapu bal oldalába lőtt.

Az igazi meglepetés fordulás után jött: mindössze öt perc alatt a vezetést is megszerezték a vendégek Roberto Pereyra egy okos ellentámadás végén kihagyhatatlan helyzetbe került. Sokáig nem is tudta megtörni a lelkes Darazsakat a fővárosi csapat, ám a 71. percben Pedro jobb szélről középre csavart labdáját Michy Batshuayi csúsztatta a a kapu jobb oldalába.

A hazaiak ezután lendületben maradtak, de csak a hajrában tudták megnyerni a mérkőzést: ismét egy jobb oldalról érkező beadás okozott gondot a vendégeknek, amely egy Watford-játékos fején megcsúszva pont César Azpilicuetához jutott, aki az üres kapuba bólintott. A 4-2-s végeredményt Batshuayi állította be, miután bután eladta a labdát egy vendégjátékos.

Végeredmény – Premier League, 9. forduló

Chelsea – Watford 4-2 (1-1)
Gólszerző: Pedro 12., Batshuayi 71., 95., Azpilicueta 87. ill. Doucouré 45+3., Pereyra 50.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik