Foci

Nikolics mesterhármassal száguld a gólkirályi cím felé

Először szerzett három gólt az amerikai bajnokságban, az MLS-ben Nikolics Nemanja, a Chicago Fire magyar csatára.

Remekül kezdte a Chicago a Philadelphia elleni meccset, a 3. percben egy előrevágott labdánál a vendégvédők elszámolták magukat, Nikolics pedig köszönte szépen a lehetőséget, és megszerezte idénybeli 22. gólját.

A Philadelphia gyorsan magához tért a sokkból, és Johan Kappelhof öngóljával, valamint Alejandro Bedoya átemelős találatával tíz perc alatt fordított.

A Chicago a második félidő közepén indította meg a nagy rohamot a győzelem megszerzésére, ebben segítségére volt Jack Elliott is, aki bután összehozott egy büntetőt, amit Nikolics lőtt be.

A mindent eldöntő gól a 78. percben érkezett egy szépen felépített támadásból, a befejezést megint Nikolics vállalta magára, aki első mesterhármasát érte el az MLS-ben.

A mostani hárommal együtt már 24 gólnál jár, így nagy csoda lenne, ha nem ő lenne a gólkirály, mivel egy fordulóval az alapszakasz vége előtt három gól az előnye a második Diego Valeri (Portland) előtt. Nikolics korábban háromszor volt NB I-es gólkirály, és egyszer a lengyel Legia Warszava színeiben is élen zárt a rangsorban.

A győzelem a Chicago számára is fontos volt, mert megmaradt az esélye, hogy a második helyen zárjon a Keleti főcsoportban, ezáltal pedig kiemeltként kezdje a rájátszást.

Ehhez az kell, hogy a Fire több pontot szerezzen az utolsó körben a Houston ellen, mint a vele azonos ponttal álló New York City a Columbus ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik