A szaktárca helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a minisztérium összesen 400 millió forintot biztosít az üdülés szociális célú támogatására, ebből az idősügyi szervezetek számára 70 millió forint áll rendelkezésre. A közhasznú szervezetek meghívásos pályázat keretében igényelhetnek támogatásokat március 20-ig.
Hegyesiné Orsós Éva jelezte: az idős emberek közül azok kaphatnak kedvezményes beutalót, akiknek a nyugellátása nem haladja meg a havi 60 ezer forintot. A legalább 10 tagú csoportok több napos belföldi, kivételes esetben Kárpát-medencei kirándulásokhoz kaphatnak támogatást.
A helyettes államtitkár jelezte: a közhasznú szervezetek a támogatási összegből üdülési csekkeket is vásárolhatnak a Nemzeti Üdülési Szolgálattól. A pályázaton fejenként legfeljebb 15 ezer forint, kivételes méltányosságból legfeljebb 20 ezer forint adható fejenként. Az elbírálásban előnyben részesülnek azok, akik az elmúlt évben nem kaptak támogatást.
