Sport

Nem csak Nagy Laci fog hiányozni a válogatottból

Talant Dusebajev az irányító Lékai Mátéra sem számíthat az EB selejtezőkön.

Lékai Máté több mint hat hete tűkön ül és arra vár, hogy végre valahára bemutatkozhasson az új csapatában, az MKB-MVM Veszprém együttesében, de az operált térde egy ponton még mindig fáj, így a kényszerszünetnek továbbra sincs vége.

„Iszonyatosan balszerencsés vagyok, mert közvetlenül az idénykezdés előtt egy ártatlannak tűnő edzőmeccsen sérültem meg, és emiatt a legnagyobb sajnálatomra még mindig nem tudtam bemutatkozni a veszprémi közönségnek. Erősítek, amennyit csak bírok, illetve amit szabad, de egyelőre nem futhatok és ugrógyakorlatokat sem végezhetek. Mondanom sem kell, hogy egyre türelmetlenebb vagyok. Csütörtökön vizsgálatra megyek Dr. Hangody László professzorhoz, és nagyon remélem, hogy a konzultáció végén már valami biztatót tud mondani nekem” – nyilatkozta a 26 esztendős irányítójátékos, aki a szlovén Celjének búcsút mondva igazolt Veszprémbe, és akiről augusztus 25-én reménykedve még azt írta a klubjának honlapja, hogy három héten belül már teljes értékű munkát végezhet. Sajnos nem így történt…

Az izomszakadás miatt az elmúlt vasárnap hetekre harcképtelenné vált Nagy László kellemetlen sérüléséről és Lékai nem éppen biztató állapotáról – nem mellesleg a veszprémi klub előmenetelét duplán megnehezítő helyzetről – már Talant Dusebajev, a magyar válogatott újdonsült vezetőedzője is értesült, akivel napi kapcsolatban van Bartók Csaba, az orosz-spanyol mester egyik hazai adjutánsa.

 Fotó: MTI

„Talant edzőként hozzászokhatott az ilyesfajta híradásokhoz, mert nyugodt maradt, és az volt az azonnali válasza, hogy akkor majd más megoldást választunk, a tervezett elképzelések megvalósítását más játékosokra bízzuk . Tekintettel arra, hogy a jelenleg még 28 tagú válogatott keret játékosait a legfiatalabbak kivételével jól ismeri, vagy már alaposan szemügyre vette, biztosak lehetünk abban, hogy az október 26-án kezdődő rövid összetartásra kész ötletekkel érkezik” – mondta Bartók Csaba, aki hol mobiltelefonon, hol Skype-on konzultál a „Főnökkel”.

Az október 29-i portugálok, illetve a november 2-i ukránok elleni EB selejtezőkre készülő, napokon belül 19 fősre szűkített válogatott keret nagy többségét várhatóan magyar klubok adják majd, a külföldi klubokban szereplők közül most ugyanis csupán Császár Gábor és Nagy Kornél erősítheti a csapatot – írja a Telekom Sporthír Szolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik