Belföld

Méltatlan körülmények között élnek az értelmi fogyatékosok

Az alapvető jogok biztosa, Székely László ismét egy olyan szociális otthonba látogatott, ahol vészes a túlzsúfoltság és sérülnek az ott lakók emberi jogai. Az ilyen tömegotthonoknak már a a puszta létezésük is probléma, amit a kormányzat is tud, nem véletlenül hangoztatják, hogy kisebb lakóotthonokba költöztetik a nagy intézmények lakóit. Csakhogy a folyamat nagyon döcögősen zajlik évek óta, ezt bizonyítja Székely László látogatása is a Baranya Megyei Bócs-Görcsöny Szociális Intézményben. A biztos tapasztalatairól a Magyar Nemzet számolt be.

Ebben a Baranya megyei intézményben 200 nagykorú és 35 kiskorú értelmi fogyatékos él.  A hatvan éve működő szociális otthonban az elavult körülmények, a zsúfoltság, a szakemberhiány, a személyes tárgyak és az intim élettér hiánya sérti az ott élők emberi méltóságát. Székely László azt is megállapította, hogy úgy költöztették be az otthonba a lakók egy részét, hogy nem kérdezték erről meg őket. Pedig a törvény előírja, hogy még azokat is meg kell hallgatni, akik gondnokság alatt állnak, illetve a gyerekeket is.

Kikerülni pedig nagyon nehéz. Mint a vezetőség elmondta, jellemzően aki az otthonba kerül, végül az egész életét itt tölti.

13 betöltetlen álláshely van jelenleg az intézményben, saját orvosuk nincs. Nem is lesz, meg sem hirdetik, mert belátták, hogy senki nem vállalná el a posztot. A lakókat háziorvosi rendszerben látják el, pszichiáter heti egyszer jár az értelmi fogyatékosokhoz. Fogorvos havonta egyszer.

Az ombudsman úgy véli, hogy a lakók napi ellátása, a gyerekek fejlesztése, a felnőttek egészséges életvitele akkor sem lenne megoldott, ha az intézményben be tudnák tartani a kötelező alkalmazotti létszámnormát.

A 9-12 ágyas szobákban élő lakóknak személyes térre esélyük sincs. De a kisebb szobákban élőknek sincs: egy kétágyas szoba nem nagyobb sokkal 6 négyzetméternél.

A gyerekeket egyénileg vagy csoportban fejlesztik, bár az igényekhez képest kevesebb alkalommal a létszámhiány miatt. Azok a felnőttek, akik sem dolgozni nem tudnak, sem különféle foglalkozásokon részt venni, egész nap csak az ágyukon ülve várják az idő múlását, az ombudsmani beszámoló szerint.

A kiemelt kép illusztráció. Készítette: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik