Light

Már több milliót törlesztett adósságából L. L. Junior

A rapper még mindig szerepel a NAV listáján, pedig bevételeinek 70-80%-át is adósságaira fordítja.

L. L. Junior minden erejével azon van, hogy lekerüljön végre a NAV listájáról, ahol a végrehajtással érintettek között szerepel. Az Édes Élet szereplőjeként Junior szép összeget tehet zsebre havonta, így a Blikk most arról faggatta, sikerül-e ebből rendezni adósságait.

“Nagyon iparkodok, hogy kikecmeregjek ebből az adósságcsapdából, s rendezzem az elmaradásaimat. A kereseteim hetven-nyolcvan százalékát törlesztésre fordítom. A többi pedig a családra és a mindennapi megélhetésre megy. Fontossági sorrendben fizetem az adósságaimat. De ez egy hosszú folyamat. Nem megy egyik napról a másikra. Folyamatosan fizetem mindenkinek a részleteket. A hitelező bankommal pedig azért nem tudtam megállapodni, mert ahogy a többi devizahiteles, úgy én is várom a hatósági döntéseket. Több mint nyolcmillió forintot törlesztettem egy összegben nekik. Megvárjuk a független bíróság döntését, hogy kiszámítsák pontosan, hogyan állunk. Csak ezután tudok lépni. Még az is lehet, hogy visszakapok tőlük valamennyi pénzt, mert már kifizettem a kamatokat” – mondta el a rapper, aki nemrég egy 120 négyzetméteres lakással lepte meg párját.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik