Sport

Mátéfinek tetszett, ahogy küzdöttek a lányok

Egy újabb lépést tett a magyar válogatott a női kézilabda-Eb elődöntőjének elérése felé az ukránok legyőzésével.

A mieink 26-25-re verték meg észak-keleti szomszédainkat, ahogyan arról már írtunk.

Necces volt a meccs, de végül győzött az igazság.

“Nem játszottunk jól, de a legfontosabb a győzelem volt. A találkozó elején nem találtuk a ritmust, majd amikor összeállt egy ütőképes sor, akkor többször is elléphettünk volna, ám sorsdöntő pillanatokban hibáztunk” – nyilatkozott a meccs után Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

“Így aztán a vége szoros lett, de az egyéni teljesítmények révén sikerült begyűjteni a fontos két pontot. Tetszett, hogy nagyon küzdött a csapat. Remélem, kedden jobban játszunk majd a hollandok ellen” – fejezte ki vágyait a magyar kapitány.

A hétfői pihenőt követően kedden, negyed öttől a szintén legyőzhető hollandok lesznek az ellenfelek, szerdán pedig a svédek következnek.

Emlékeztetőül: Magyarország-Ukrajna 26-25 (14-12)

gólok: Szucsánszki 6/1, Vérten 4, Kovacsics 4, Tóth 3, Bódi 2, Tomori 2, Bulath 2, Vincze 1, Szabó 1, Sopronyi 1, illetve Pidpalova 9/4, Manaharova 7, Borscsenko 2/1, Bahirjeva 2, Vascsuk 2, Batkova 1, Nyikolajenko 1, Zorja 1

A másik mérkőzésen: Franciaország-Hollandia 23-21 (13-10)

Vasárnap késő este aztán jött a nagy meglepetés a csoport harmadik meccsén. A svéd együttes meglepetésre 24-19-re legyőzte az olimpiai bajnok, címvédő norvég csapatot. Ezt azt jelenti, hogy ha sikerül megvernünk kedden Hollandiát, a svédek ellen valóban ki-ki meccset játszunk majd a négy közé jutásért.

Svédország-Norvégia 24-19 (13-6)

Az állás: 1. Svédország 6 pont, 2. Norvégia 4 (86-59), 3. Magyarország 4 (60-77), 4. Hollandia 2 (64-61), 5. Franciaország 2 (63-75), 6. Ukrajna 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik