Belföld

Elő a nagykabáttal, holnap már fagyok jönnek

Nem indul kellemesen a jövő hét, már ami az időjárást illeti. Napközben derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet. Csapadék még nem lesz, de elsősorban az északnyugati országrészben helyenként megélénkül a déli szél – olvasható a Kiderül.hu-n.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugokban -2, -3 fok is lehet – főleg az északkeleti országrészben. Talajmenti fagyra nagyobb területen kell számítani.

A legmagasabb nappali hőmérséklet viszont már 17 és 21 fok között várható a hőmérséklet.

Kedden aztán nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délután már keleten sem valószínű napsütés. Egyre több helyen számíthatunk esőre, záporra, a Dél-Dunántúlon akár zivatar is kialakulhat. A déli, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet északon 13 és 17, míg délen 18 és 22 fok között alakul.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A KÖVETKEZŐ 8 NAPRA

(Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik