Nagyvilág

A pókfóbiások rémálma: 150 millió pók lepheti el a brit otthonokat

A hatalmas ízeltlábúak akár hét és fél (!) centisre is megnőhetnek. Ez a horror, nem a Stephen King.

A verőfényes nyárnak is meglesz a böjtje a briteknél, miután a szokatlanul meleg évszak miatt egy pókfaj, az Eratigena atrica populációja drámaian megnőtt – minthogy a melegben több légy volt, ami a pókoknak több élelmet jelent, az pedig több jóllakott, életben maradt, boldogan párosodó, narancsos-barnás színű pókot. Melyek testmérete akár a hét és fél centimétert is elérheti.

Az említett pókok most ráadásul elkezdtek behúzódni a házakba, minthogy elkezdődött náluk a „fészekrakó” időszak – írja a Sun. A jó hír, hogy van mód az invázió elkerülésére: a rend és a tisztaság. A pókok ugyanis különösebben nem szeretnének házakban lakni, minthogy ott kevesebb nekik az élelem, a környezet pedig alapesetben túl tiszta és száraz.

A párosodási ösztön miatt változik meg a viselkedésük

– mondta el Simon Garrett a Bristoli Zoológiai Társaságtól.

A szerencsétlen szigetlakók a takarítás mellett főként azzal védekezhetnek, ha betapasztják az ajtóréseket, és eltávolítják a növényeket a ház közeléből.

Ha ugyanis a felnőtt pókok bejutnak, a számuk hamar exponenciálisan megugorhat. A pókbébik ugyanis többszázasával is érkezhetnek, miután a pókok úgy szaporodnak, hogy a hím példány beveszi magát egy nőstény hálójába, hetekig ott marad, és többször is párosodnak. A nőstény pedig képes eltárolni az hímivarsejteket, így a teste képes akár tíznél is több petezsákot előállítani, melyek mindegyikében akár hatvan pete is lehet – amelyek mindegyikéből egy-egy utód jöhet világra. A számolást az olvasóra bízzuk, az elborzadáson mi már túl vagyunk.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik