Foci

Kétgólos hátrányból nyert a Fradi, otthon kapott ki a Felcsút

A Ferencváros labdarúgócsapata eléggé összekapta magát azóta, hogy kikapott a Videotontól 3-1-re, Thomas Doll együttese azóta három bajnokit nyert meg zsinórban, nem egyszer szép játékkal. Szombaton a sereghajtó Balmazújvároshoz utazott a Fradi az újabb három pontért, csakhogy az újonc rendesen meglepte a budapestieket, jó fél óra után 2-0 volt az állás Vajda és Sigér góljaival.

A magyar mércével nézve lüktető mérkőzésen Lovrencsics szépített 40. percben, hogy aztán a fordulás után már egyenlítsen a Fradi, Paintsil szépségdíjas gólt ragasztott az újvárosi kapuba.

Paintsil gólja:

Mozgalmas volt a játék a későbbiekben is, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Az utolsó negyedórába érve aztán Uzoma szorításában esett el Paintsil, véleményes szitu volt, de a játékvezető magabiztos volt és büntetőt ítélt. Varga Roland állt a labda mögé, simán értékesítette a tizenegyest, amivel meg is nyerte a meccset a Fradinak.

Ez zsinórban a negyedik ferencvárosi siker volt, Varga pedig már 12 gólnál jár.

A többi pályán

Ha van csapat, amely ellen rendre megszenved a Videoton, az a DVTK. Ezúttal sem volt ez másképp, a válogatottba meghívott Ugrai már a 17. percben vezetést szerzett a diósgyőrieknek. A második félidő elejéig kellett várni a fehérvári válaszra, Hadzic révén érkezett. Sőt, Henty révén már a Vidinél volt az előny, de erre meg a DVTK részéről jött a válasz, Joannidisz a 78. percben egalizált. Mégsem sikerült a pontszerzés a diósgyőrieknek, Pátkai döntötte el a meccset.

Az Újpest a Debrecent fogadta és hiába szerzett vezetést, a félidőre már 1-1-gyel mehettek a csapatok. A második félidő eleje felejthető volt, aztán az Újpest próbálkozott a meccs eldöntésével, de sikertelenül, úgyhogy maradt az 1-1. Ezzel megszakadt a Loki ötmeccses győzelmi szériája.

Megtorpant Pintér Attila csapata. A felcsútiak az előző fordulóban a Debrecentől kaptak egy sima hármast, most pedig a közvetlen rivális Paks tudott nyerni az NB II bajnoka ellen. Csertői Aurél együttese 2-1-re győzött a Pancho Arénában.

Az alsóházi rangadón a Haladás és a Mezőkövesd 2-2-es döntetlent játszott egymással. A vendégek Szeles kiállítása miatt a 48. perctől kezdve tíz emberrel játszottak.

Eredmények – NB I, 11. forduló

Balmazújváros – Ferencváros 2-3 (2-1)
gólszerzők: Vajda (10.), Sigér (37.), illetve Lovrencsics G. (39.), Paintsil (54.), Varga R. (78., 11-esből)

DVTK – Videoton 2-3 (1-0)
gólszerzők: Ugrai (17.), Joannidisz (78.), illetve Hadzic (53.), Henty (72.), Pátkai (86.)

Újpest – Debrecen 1-1 (1-1)
gólszerzők: Pávkovics (23.), illetve Takács T. (35.)

Puskás Akadémia – Paks 1-2 (0-0)
gólszerző: Knezevic (78. – 11-esből), illetve Simon Á. (63.), Bertus (71.)

Haladás – Mezőkövesd 2-2 (1-1)
gólszerzők: Williams (5.), Polgár (60.), illetve Iszlai (28.), Koszta (81.)
kiállítva: Szeles (48.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik