Forma-1

Forma-1: Vettel-dráma Malajziában, elúszhatott a német vébéje

Az utolsó Maláj Nagydíj kvalifikációja előtti edzéseket hiába uralták a Ferrarik, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autójában motort kellett cserélni az időmérő előtt. Ez nem igazán jött be a németnek, sőt:

egyetlen mért kört sem tudott megtenni autójával, a turbójára panaszkodott, majd kiállt. Az utolsó helyről fog rajtolni, ami azt jelenti, ha nem történik valami csoda, nagy mértékben nőni fog a 28 pontos hátránya a vb-pontversenyben élen álló Lewis Hamilton mögött.

Beindítottuk az autót, de a körön éreztem, hogy nincs meg a hajtás. A szerelők megpróbálták még megmenti a napot, de sajnos nem jártak sikerrel, pedig nagyon munkát tettek bele. Megköszöntem az erőfeszítéseiket, majd elmondtam nekik, ne aggódjanak, nincs veszve semmi. Sikerült így megspórolni néhány gumit, ami még jól jöhet holnap

– próbált pozitívan előrenézni Sebastian Vettel.

Az időmérő Vettel drámája után a megszokott mederben folytatódott. A Red Bull, a Mercedes és az egyetlen megmaradt ferraris, Kimi Räikkönen versenyzett az első rajtkockáért.

Végül a világbajnoki éllovas, a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltonnak sikerült a leggyorsabb kört futnia a Q3-ban, így megszerezve karrierje 70. pole pozícióját. Az 1:30.076-os győztes idő körrekord is lett egyben. Mögötte Kimi Räikkönen, a harmadik helyen a Red Bull-os Max Verstappen végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik