Sport

Vujin: a Montpellier-t is legyőzzük

A Veszprém klasszisa a hétvégi, Hamburg elleni bravúros siker után bízik a franciák legyőzésében is. A Kecskemét kipipálva.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a magyar bajnok Veszprém a hétvégén 33:30-ra legyőzte a világ egyik leggazdagabb és legerősebb gárdáját, a Hamburgot. A mérkőzésen Marko Vujin 13 gólt szerzett.

“Ennek az összecsapásnak a sorsa szerintem már az öltözőben eldőlt. Minden játékosunk „harapott”, annyira akart bizonyítani, hogy annál jobban talán nem is lehet. Ez a szinte már eufórikus állapot a tetőfokára hágott, amikor a csapatok bemutatásánál a szurkolóink pillanatok alatt szinte pokollá változtatták az Arénát a német csapat játékosainak a számára ” – olvasható nyilatkozata a mob.hu oldalon.”

“Mi erre a presztízs találkozóra nagyon jól felkészültünk, illetve úgy is mondhatom, hogy minden eshetőséget számba vettünk. Nehéz találkozón vagyunk túl, a vendégek fölöttébb határozottan kezdtek, de ennek ellenére végig vezetve biztosan és megérdemelten győztünk, és ezzel nagyon fontos két pontot szereztünk” – mondta a klasszis, aki szerint nem is kérdés, hogy ki nyeri a Montpellier elleni következő találkozót.

“Ugyanezt a Monpellier-t idegenben 30-24-re mi vertük, méghozzá igen jó játékkal, így a válaszom az, hogy nem tartanunk kell tőlük, hanem újabb jó teljesítménnyel és összpontosítással megszerezni a harmadik győzelmünket” – szólt a magabiztos értékelés.

A Veszprém egyébként kedden bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ahol a két rutinos játékosét, Berta Róbertet és Bajusz Sándort nélkülöző Kecskemét volt az ellenfél. A vége sima Veszprém-siker.

Eredmény, férfi kézilabda-bajnokság:

MKB-Veszprém – Kecskemét 43-22 (19-9)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik