Gazdaság

Varga örül: kevesebb áfa esik ki a költségvetésből

Az online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfaadórés. Az  Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés (magyarul a költségvetésből kieső áfabevétel) mértéke a 2013. évi 20,9 százalékról 13,7 százalékra csökkent 2015-ben. Az szerinte az adóelkerülés visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseknek köszönhető. Mint hangsúlyozta, ezzel az eredménnyel Magyarország fejlődése megkérdőjelezhetetlen, tavaly a harmadik, idén pedig az ötödik legnagyobb javulást érte el az EU-ban.

Mitől lett javulás a miniszter szerint?

A miniszter szerint a javulásban kétségkívül a legnagyobb szerepet az online gazdaságfehérítő eszközök játszották. Az online pénztárgépek használata 2014. szeptember 1-jétől kötelező. A rendszer megakadályozza a bevétel eltitkolást, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online, valós időben követi nyomon a tranzakciót. 2015. március 1-jén indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, amely kizárja a közutakról a csalárd adózókat, hiszen kiszűri az áruk fiktív utaztatását – sorolta.

Kiemelte, hogy Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint a régió országaiban. A bizottság tanulmánya szerint, míg Magyarországon az adórés 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalék – mondta Varga Mihály, megemlítve, hogy bevezetésük óta folyamatos a fokozott nemzetközi érdeklődés az online gazdaságfehérítő eszközök iránt. Abban, hogy Magyarországhoz felzárkózzanak, segíthet az is, hogy a magyar ekáer alapján kidolgozott lengyel SENT rendszer már 2017. május 1-jén hatályba lépett, és 2018-ban a szlovák adóhivatal is alkalmazza majd az online közúti ellenőrzés új rendszerét – tette hozzá.

A tárcavezető a harmadik online gazdaságfehérítő eszközről elmondta, hogy a 2018. július 1-jén debütáló e-számlázás még nagyobb csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Az online számlázással az adóhivatalnak gyors és közvetlen rálátása lesz a gazdasági folyamatokra, a kockázatelemzők, évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva, valós időben is ki tudják szűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat, vagy a gyanús céghálókat.

Bízom benne, hogy a gazdaságfehérítés mellett, az adómorál javulásának köszönhetően, 2018-ra akár 10 százalék alá is csökkenhet hazánkban az adórés mértéke – mondta Varga Mihály.

Brüsszel évről évre méri minden egyes tagállam esetében a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget. Ez az úgynevezett áfaadórés, amelybe az adóelkerülés miatt elméletileg kieső költségvetési bevételeken kívül beleszámít például a fizetésképtelenség, felszámolás és egyéb tagállami sajátosságok miatt kalkulált összeg is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik