Szórakozás

Horváth Tamás az édesanyjáról mesélt: Tisztában volt azzal, hogy meg fog halni

A Sztárban sztár kedvéért 12 kilót leadó énekes a következő adásban Freddie Mercury egyik legnehezebb dalát adja majd elő. Horváth Tamás elmondta, hogy ezzel édesanyjára is emlékezik majd, de nehéz feladat lesz számára, hogy remegjen meg a hangja.

A Sztárban sztár énekese 12 kilót fogyott a műsor kedvéért
Horváth Tamás nem akart túlsúlyos Michael Jackson lenni.

Nagyon korán elveszítettem őt. 44 éves volt amikor elment, én akkor 18 voltam. Agydaganatos volt, de miután megműtötték ’99-ben, utána még 13 évet élt. Nem fogom elfelejteni, amikor az orvos azt mondta, hogy csodával határos lesz, ha túléli a műtétet. De túlélte. Másfél évig tanítottuk őt járni, beszélni a bátyjámmal, nagyon sokat voltunk mellett. Ezután pedig egy csodálatos 12 év következett

– mesélte a Mokkában az énekes, aki elfogadta ugyan édesanyja halálát, de néha még mindig megkönnyezi, ha rá gondol.

Nem félt semmitől, nagyon vagányan élte az életet. 13 évig harcolt a betegséggel és aztán elengedte, belefáradt. Sosem gondoltam, hogy komolyan mondja, hogy fiam, ezt az évet már nem fogom megélni. Ő teljesen tisztában volt azzal, hogy meg fog halni, de azért, mert ő így döntött. És én ezt a döntését elfogadtam.


Nyitókép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik