Belföld

Nemcsak nemzeti, hanem hazafias is lesz az új alaptanterv

magyar-zaszlo(210x140)(3).jpg (magyar zászló, )
magyar-zaszlo(210x140)(3).jpg (magyar zászló, )

Szeptemberben száz szakember bevonásával, Csépe Valéria vezetésével kezdtek el dolgozni a Nemzeti alaptanterven, amiről egyelőre keveset tudni. Egy viszont biztos: a hazafias nevelést célként határozták meg. Ezt Sipos Imre, miniszteri biztos mondta ma el egy székesfehérvári rendezvényen.

Nem titkos, csak még nem nyilvános
A tanárok belefáradtak a reformokba és a NAT sem mindenható - figyelmeztet a miniszteri biztos.

A hazafias nevelés célja a biztos szerint, hogy tudatosítsa a tanulókban a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, felelős állampolgárrá nevelje őket.
Az MTI beszámolója szerint ezt Sipos azzal egészítette ki, hogy a fiatalok nemzeti önazonosságának kialakításához a magyarság értékei adnak alapot, így az anyanyelv, a magyar népdalok és népmesék, a szépirodalom, a magyar történelem vagy a népművészet.

A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a köznevelés rendszerében a hazafias nevelés elemei megjelennek a magyar nyelv és irodalom, a társadalomismeret és történelem, a földrajz, a művészeti nevelés, de még a testnevelés tantárgyban is. Fontosnak nevezte még a közösségi szolgálatokat, a 2010-ben bevezetett Határtalanul programot, a Bejárható Magyarország programot és a KatonaSuli programot, amelyek támogatják a hazafias nevelés rendszerét.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere arról beszélt ugyanezen a rendezvényen, hogy a Hazafiság iskolája programsorozat révén évente 3-4 ezer fiatalt jut el a pákozdi katonai emlékparkba. Ez lehetőséget ad arra, hogy a jövőben akkreditált programmá fejlesszék a kezdeményezést. Sőt, azon dolgoznak, hogy a Modern városok programban újabb fejlesztéseket valósítsanak meg Pákozdon. Példaként említette egy akadálypálya esetleges megépítését, amely a fiatalok számára még érdekesebbé tenné a parkot.

Petrin László, a Fejér megyei kormányhivatal főigazgatója arról lamentált, hogy a rendszerváltozás óriási hibája, hogy az iskolák depolitizálásával a hazafias nevelés háttérbe szorult. Mint mondta, nagy a lemaradás e téren, de ezt 2011-től új alapokra helyezték és van remény a korábbi évtizedek hibáit jóvátenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik