Belföld

Késsel támadt egykori tanítónőjére a petőfiszállási gyilkos

Egykori tanítónőjére támadt késsel az a férfi, akit a múlt héten fogtak el, és akiről időközben kiderült, ő követte el a hét évvel ezelőtti, petőfiszállási gyilkosságot. A Zsaru magazin cikke szerint a 41 éves V. Zénó állítólag tartozásokat halmozott fel, ezután döntött úgy, hogy pénzt szerez az asszonytól, aki minden 30 és 60 év közötti lakost tanított a településen. Azt gondolta, hogy az egykori pedagógus tart otthon pénzt.

A férfi elbújt egy tanya udvari mellékhelyiségében, és késsel a kezében, sapkáját az arcába húzva ugrott elő onnan. A bicskát a 83 éves nő torkához szorította, és azzal fenyegette, hogy megöli. Néhány ezer forintot kapott, mert kiszemeltjénél nem volt több. De a támadó ötvenezret akart. Az asszonynak sikerült átejtenie a férfit, azt mondta neki, kér kölcsön a szomszédjától, aki ugyan most piacozik, de van tartaléka, szerez tőle. A rabló belement, de rosszul tette: az asszony  – bár rettegett – szólt ismerősének, hogy mi történt vele. Bemenni nem mert ugyan hozzá, a kertkapunál mesélte el, hogy megtámadták. A szomszéd látta a fojtogatás nyomait az idős nő nyakán, és bement pénzért, közben hívta a polgárőrséget. Ekkor a támadó a vasútállomáson várakozott.

Azt tervezte, ha valami nem úgy történik, ahogy megbeszélték, megkeresi éjjel az asszonyt, és elvágja a torkát.

Az értesített polgárőr szólt a rendőröknek, akik visszahívták az asszonyt, és kérték, hogy húzza az időt, és ne menjen a támadó közelébe, a segítség már úton van. A két asszony a kapuban maradt, de feltűnt a késes férfi. Látták, hogy  figyeli őket. A szomszéd lassan, egyenként számolta le a bankókat, közben próbálta nyugtatgatni ismerősét.

A szomszédasszony egy idő után intett a rablónak, hogy menjen oda. Ezzel időt akart nyerni. Arra is gondolt, hátha felismerik a szemét ekkor már nem takaró rablót. De erre már nem volt szükség, időközben megérkeztek a rendőrök. A támadó az erdőbe menekült, de utolérték. Ekkor a kést maga ellen fordította és azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. Erről végül sikerült lebeszélniük.

Fotó: police.hu

A férfi ellen rablás miatt eljárás indult, rács mögé került. Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese azonban felfigyelt az elfogásról készült jelentésre.

Petőfiszálláson nagyon ritka az ilyen jellegű bűncselekmény, viszont hét évvel ezelőtt történt egy megoldatlan eset: egy 66 éves helyi asszonyt megöltek, több mint 40 sérülést találtak a testén, kisebb, életlen késektől, ollóktól, partvisnyéltől, ütésektől. Az áldozat ugyancsak idős volt, és egyedül élt egy tanyán. Azt sejtették, hogy gyilkosa ismerhette, helyi, környékbeli, erősebb férfi végezhetett vele.

Fotó: police.hu

Az áldozat védekezett, a körme alatt meg is találták a gyilkos DNS-ét. Akkor csaknem ötven férfit ellenőriztek, de a tettes nem volt közöttük, csak testvére, aki alkalmi munkákat végzett az asszonynál.

V. Zénót azért nem volt közöttük, mert jelleme akkor nem illet bele a profilba. Büntetlen előéletű volt, magának való, csendes, és 93 éves nagyanyjával élt. Ám a két eset már sok egyezést mutatott: az erőviszony-különbség, az áldozat kiválasztása, a kés használata és néhány érthetetlen momentum is. A DNS- minta pedig mindent alátámasztott.

A férfi beismerte, ő ölte meg az özvegyasszonyt, akit nem ismert személyesen. Azt mondta, dulakodás közben döntötte el, hogy végez az asszonnyal, mert félt, hogy később lebuktatta volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik