Belföld

Nem csökken a kórházi fertőzések száma

Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban – írta a Magyar Nemzet kedden az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentésére hivatkozva.

A fekvőbeteg-ellátó intézményeknek 2006 szeptembere óta kell jelenteniük a jogszabályban meghatározott multirezisztens kórokozók által előidézett, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket.

A lap birtokába került jelentés szerint

tavaly 4830 MRK-fertőzést jelentettek, míg 2015-ben ennél kevesebbet, 4187-et, 2014-ben pedig 3998-at.

A fekvőbeteg-ellátó intézmények egyharmada 10 vagy annál kevesebb fertőzést jelzett, egyharmaduk viszont az átlagosnál többet. Azt, hogy mely kórházakban volt magasabb fertőzésszám, nem hozzák nyilvánosságra.

Ha figyelembe vesszük a jelentő intézmények betegforgalmát, akkor tavaly országosan tízezer betegre 23,4 MRK-fertőzés jutott a jelentés alapján. A leggyakrabban húgyúti fertőzések fordultak elő, az összes bejelentett eset 28 százalékát tették ki. Az MRK okozta sebfertőzések az előző évhez hasonlóan második helyre kerültek, ezt követi a véráramfertőzés és a kórházi kezeléssel összefüggő tüdőgyulladás. A Magyar Nemzet cikke szerint a fertőzéseket elszenvedő betegek többsége továbbra is a 60 év feletti korosztályba tartozik.

Szentes Tamás az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1-en nemrég azt nyilatkozta:

 Több területen is csökkenő tendenciát mutat a kórházi fertőzések száma.

Ebben is van igazság, ugyanis javult a helyzet a clostridium difficile fertőzések vonatkozásában. Az államtitkár azt viszont nem említette, hogy az MRK esetek növekedtek.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik