A nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO) ajánlása szerint számított munkanélküliségi ráta a november-januári időszakban 0,5 százalékponttal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, miközben a foglalkoztatási ráta 0,8 százalékponttal emelkedett.
A munkanélküliségi ráta 2002 október-decemberében 5,9 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint 2001 azonos időszakában. Az elmúlt év utolsó három hónapjában a foglalkoztatottak száma 3,902 millió volt, 23,8 ezerrel több, mint a bázisidőszakban.
A KSH jelentése szerint 2002 novembere és 2003 januárja között a 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 22,9 százalék volt. Az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 13,2 százalékot ért el, ami a 15-74 éves népességre jellemző érték több mint kétszerese. Az EU-országokban az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő decemberben 15 százalék volt.
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a szóban forgó időszak középső hónapját jelentő december végén a regisztrált munkanélküliek száma 345 ezer fő volt. A nyilvántartott munkanélküliek közül 116 ezer fő kapott munkanélküli-járadékot, 3 ezer fő jövedelempótló támogatásban, míg 110 ezer fő ez utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben részesült. A bejelentett üres álláshelyek decemberi záró állománya mintegy 34 ezer volt a Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartása szerint.
A KSH adatai alapján az elmúlt év átlagában 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 0,1 százalékponttal magasabb, mint 2001-ben. Az év átlagában 239 ezer volt a munkanélküliek száma, 5 ezerrel több, mint a 2001-ben. A foglalkoztatottak száma az év átlagában 3,884 millió volt, pontosan annyi, mint a 2001-ben.
