Light

Kedvenc hónapjában temetik el Csala Zsuzsát

A komika végakarata miatt vár a család azzal, hogy a dunaalmásii sírhelybe helyezzék a színésznő és testvére hamvait.

Korábban az egyetlen élő nővér, Csala Csilla mesélt arról, hogy a rokonok, akiknél testvérei hamvai vannak, nem foglalkoznak a temetéssel, ezért nem tudja még elsiratni sem nővéreit. Időközben kiderült, hogy az elhunyt színésznő hamvai az unokaöcs, Péter rózsadombi lakásában vannak, akit Zsuzsa bízott meg a halála utáni teendők intézésével.

Straub Dezső a Vidám Színpad művészeti vezetője és Csala Zsuzsa barátja a Borsnak elmondta, hogy a férfi nem nemtörődömségből nem szervezte meg a temetést, csupán a komika kívánságát teljesíti.

“Péter nem érti a felháborodást, mert a Szent István-bazilikában bárki elbúcsúzhatott Csala Zsuzsától. Ők sem erkölcsi, sem jogi dolgot nem vétettek. Mindenben Zsuzsa végakarata szerint járnak el, és a kedvenc, általa megjelölt hónapjában helyezik el a családi sírboltba” – mesélte Straub, aki maga sem tud a pontos dátumról semmit, hiszen a család csak szűk családi körben szeretne végső búcsút venni.

Az időpont olyannyira titkos, hogy Csala Csillának sem árulták még el, amihez a testvér csak annyit fűzött röviden: “Sajnos nem tudom, hogy Zsuzsának melyik volt a kedvenc hónapja.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik