Majdnem teljesen meztelenül, tigrismintás testfestésben demonstrált magányosan a vadállatok cirkuszi alkalmazása ellen, hétfőn, a londoni törvényhozás épülete előtt Joanna Krupa, lengyel származású, amerikai modell és színésznő.
Az idén 38 éves nő, aki korábban is többször bizonyította, hogy elkötelezett állatvédő, a PETA egyik kampányában segédkezett, melynek célja, hogy rávegyék a brit képviselőket egy törvény megszavazására, ami megtiltaná az utazó cirkuszoknak, hogy vadállatokat tartsanak.
![Egy szál tigrisfestésben tiltakozott az állatkínzás ellen egy modell 1](http://24.hu/app/uploads/2017/09/joanna-krupa-2.jpg)
„Mindig szerettem és tiszteltem az Egyesült Királyságot azért, mert fontosnak tartják itt az állatok védelmét. Épp ezért lepett meg annyira, hogy Angliában és Walesben a cirkuszok még mindig tarthatnak vadállatokat. Egyetlen állatot sem szabadna arra kényszeríteni, hogy trükköket mutasson be az emberek szórakoztatásáért” – nyilatkozta Krupa.
![Egy szál tigrisfestésben tiltakozott az állatkínzás ellen egy modell 2](http://24.hu/app/uploads/2017/09/joanna-krupa-3.jpg)
Bár David Cameron még kormányfőként, 2015 januárjában ígéretet tett egy tiltótörvény elfogadtatására, ez még azóta sem történt meg – írja honlapján a PETA.