Gazdaság

Czeglédy cége nem fizet a károsult diákoknak

Júniusban pattant ki, hogy az I Love Diákmunka nevű diákokat foglalkoztató cég, amely Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselőhöz köthető, több ezer diáknak nem fizette ki a diákok által elvégzett munkát. Czeglédi neve egyébként onnan is ismerős lehet, hogy ügyvédként az MSZP, a DK és Botka László jogi képviseletét is ellátta.

Több ezer diák nem kap fizetést Czeglédy botránya miatt
A munkaközvetítő hálózat számláit zárolták, így hiába lenne fedezet, akkor sem tudnak fizetni.

A diákok a pénzt azóta sem kapták meg. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) most közleményben tudatta, hogy ingyenes jogsegély keretében felvállalta az előzetes letartóztatásban lévő, milliárdos költségvetési csalással vádolt szocialista politikus, Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok pénzügyi követeléseinek behajtását.

A DiákÉSZ immáron 120 károsult diák érdekét képviseli, akiknek a követelése több millió forint. A szövetség által képviselt diákok száma és ezáltal a díjkövetelések összege is folyamatosan nő – írták.

Emlékeztettek továbbá arra, hogy Czeglédy ígéretet tett, kifizeti a diákok bérét. De ez a mai napig nem történt meg. Megkeresésükre Czeglédy cégétől semmilyen válasz nem érkezett, a politikus-üzletember nem tartotta be ígéretét és nem fizet a károsultaknak.

Ezúton is felszólítják Czeglédy Csabát, hogy adjon magyarázatot a hallgatására és tartsa be ígéretét, fizesse ki az általa megkárosított diákokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik