Foci

BL: a Barca kiütötte a Juvét, gálázott a Chelsea és a PSG

Kedden elrajtoltak a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017/18-as szezonjának csoportküzdelmei. A játéknap rangadóján a Barcelona végül simán legyőzte a Juventust, Lionel Messi pedig megtörte az átkot Gianluigi Buffon ellen. A Chelsea a Qarabag, a Bayern München az Anderlecht, a Manchester United pedig a Basel ellen hozta a kötelezőt, Neymar és Kylian Mbappé pedig Skóciában vezette sikerre a PSG-t. Kassai Viktor Görögországban vezetett meccset és láthatott öt gólt is. Összefoglaló.

A csoport

A Manchester United a 2015/16-os szezon után, az Európa Liga megnyerésének köszönhetően lehet ott ismét a Bajnokok Ligája főtábláján, José Mourinho együttese otthon fogadta a Baselt. Pogba már az első negyed óra után megsérült, a helyére állt be az a Fellaini, aki aztán a 35. percben gólt fejelt. A második játékrészben a 75 millió fontos csatár, Lukaku bólintott a kapuba, és bár volt szépítési lehetőség a svájciak előtt, a csereként beállt Rashfordnak köszönhetően a United szerzett újabb gólt és nyert 3-0-ra.

A csoport másik meccsén a portugál Benfica hiába vezetett hazai pályán, az orosz CSZKA Moszkva fordított és fontos három pontot szerzett a későbbiekre nézve.

B csoport

Mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy mire megy a Paris Saint-Germain, amely a nyáron egy zsák pénzért szerezte meg a NeymarMbappé kettőst. A franciák köszönik, jól vannak, az első félidőben épp a két friss szerzemény, valamint Cavani egy-egy találatával kerültek magabiztos előnybe a Celtic otthonában. A második félidőben Neymar szerezhetett volna újabb gólokat, nem tette. A hajrában volt még egy skót öngól, majd Cavani szerezte meg saját maga második találatát, úgyhogy nagyon simán, 5-0-ra nyert idegenben a párizsi együttes.

A csoport másik nagyágyúja, a Bayern München nagyon korán ember-, majd gólelőnybe került otthon az Anderlecht ellen, Lewandowskit rántották le gólhelyzetben, majd maga a lengyel csatár értékesítette a tizenegyest. Innentől kezdve értelemszerűen a Bayern akarata érvényesült, a gólok azonban sokáig nem nagyon akartak jönni. Alcantara és Kimmich azért így is megzörgette a hálót, 3-0 lett a vége.

Amekkora dráma volt a napokban a münchenieknél a Hoffenheim ellen elveszített bajnoki után, a legfontosabb a győzelem volt.

C csoport

Ez egy elég kemény csoportnak ígérkezik, egyedül a történelem során első azeri csapatként főtáblára jutott Qarabag, amelyik kilóg a négyesből. Ez most Londonban ki is derült, Pedro és Zappacosta is már a szünet előtt látványos gólt szerzett, az angol bajnok Chelsea így lényegében már egy félidő alatt eldöntötte a meccset. A második játékrészben, ahogy azt sejteni lehetett, tovább nőtt a különbség, Azpilicueta, a csereként beállt Bakayoko is betalált, a 6-0-s végeredményt pedig Batshuayi állította be egy duplával, igaz, a másodikat végül Medvegyevnek írták be öngólnak.

A játéknap egyetlen gólnélküli meccsét Rómában láthatták a szurkolók, a Farkasok egy sok helyzetet hozó találkozón ikszeltek az Atlético Madriddal. Mondjuk Saúl Niguez megnyerhette volna a meccset a spanyoloknak, de kihagyott egy hatalmas lehetőséget a végén:

D csoport

Itt rendezték a játéknap, sőt, igazából az egész első forduló legnagyobb rangadóját, ugyanis a Barcelona a Juventust látta vendégül – ez a két csapat 2015-ben döntőt játszott egymással. Az olaszok becsülettel lehozták majdnem a teljes első félidőt, ám volt egy védelmi megingás (na jó, kettő, de Dembelé kihagyott egy ordító ziccert), amiből Messi a 45. percben megszerezte a vezetést.

Most talált be először Buffon ellen.

A második játékrész elején Messinek volt egy kapufája, hogy aztán az 56. percben megszülessen a második barcelonai gól, Rakitic értékesített egy kipattanót. A 69. percben, egy elbaltázott torinói támadás után kontráztak a katalánok, megint Messi volt a befejezőember, itt pedig el is dőlt a meccs.

Közben Görögországban, az Olympiakosz Pireusz és a Sporting mérkőzésén magyar érdekeltség volt, Kassai Viktor és stábja vezették az összecsapást és látták a BL-szezon eddigi leggyorsabb találatát. A vendég Sporting egyébként szintén nem kegyelmezett, már a félidőre ellépett 0-3-ra. A görögök kicsit későn ébredtek, a hajrában lőttek két gólt is, de így kiskaptak.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 1. forduló

A csoport:

Manchester United (angol) – Basel (svájci) 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Fellaini (35.), Lukaku (53.), Rashfordu (84.)

Benfica (portugál) – CSZKA Moszkva (orosz) 1-2
Gólszerzők: Seferovic (50.) illetve Vitinho (63. – 11-esből), Zhamaletdinov (71.)


B csoport:

Celtic (skót) – PSG (francia) 0-5 (0-3)
Gólszerzők: Neymar (19.), Mbappé (34.), Cavani (40. – 11-esből, 85.), Lustig (83. – öngól)

Bayern München (német) – Anderlecht (belga) 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Lewandowski (12. – 11-esből), Alcantara (65.), Kimmich (90.)
Piros lap: Kums (11.)


C csoport:

Chelsea (angol) – Qarabag (azeri) 6-0 (2-0)
Gólszerzők: Pedro (5.), Zappacosta (30.), Azpilicueta (55.), Bakayoko (71.), Batshuayi (76.), Medvegyev (82. – öngól)

AS Roma (olasz) – Atlético Madrid (spanyol) 0-0


D csoport:

FC Barcelona (spanyol) – Juventus (olasz) 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Messi (45., 69.), Rakitic (56.)

Olympiakosz (görög) – Sporting (portugál) 2-3 (0-3)
Gólszerzők: Pardo (9., 90+3.) illetve Doumbia (2.), Martins (13.), Fernandes (43.)

Nyitókép: Europress/Anadolu Agency/Albert Llop

Ajánlott videó

Olvasói sztorik