Belföld

MIÉP: ismét Csurka István lett az elnök

Elsöprő többséggel ismét Csurka Istvánt választotta a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökévé a párt XI. tisztújító országos gyűlése – hangzott el a vasárnap Budapesten tartott választás eredményét ismertető sajtótájékoztatón.

A leadott 414 szavazatból 357 támogatta Csurka Istvánt, 38-an nemmel voksoltak, 19 szavazat érvénytelen volt – írja a Népszabadság.

Az országos gyűlés jóváhagyta az országos becsületbíróság határozatát, amely kizárta a pártból Bognár László alelnököt, Rozgonyi Ernő és Deák Péter elnökségi tagot, illetve Bíber József Szolnok megyei elnököt.

Az országos gyűlés módosította a párt alapszabályát, létrehozott egy elnökhelyettesi tisztséget, a poszt betöltése a következő országos gyűlés feladata lesz. A gazdasági és a politikai élet különböző feladatainak megfelelően három helyett négy alelnök dolgozik majd a továbbiakban, – mint fogalmaztak – szinte miniszteriális elosztásban. Kibővül a párt országos elnöksége is, a hét régió és Budapest is megválasztja vezetőit, akik automatikusan az elnökség tagjaivá válnak.

A sajtótájékoztatón Csurka István az országos gyűlés nagy többséggel elfogadott határozatát ismertetve elmondta: a testület megállapította, hogy a 2002-es országgyűlési választás nem csak a szavazatok összeszámlálásakor történt csalás, hanem az összes körülmény csalásra utal.

Megemlítette a magyar média egyensúlytalanságát, és azt, hogy az anyagi körülmények is befolyásolták a választási eredményt, hiszen „a társadalom felső tizedének birtokában van a nemzeti jövedelem 30 százaléka, míg a 90 százaléknak csak a 70 százalék jut”.

A MIÉP elnöke emlékeztetett arra, hogy az alkotmány első mondata kimondja, a Magyar Köztársaságban a szociális piacgazdaságnak kell létrejönnie, ehelyett a globális tőke kizsákmányolása valósul meg, és a szociális gondoskodásnak, esélyegyenlőségnek nyoma sincs.

Csurka István a testület által elfogadott határozatot idézve kijelentette: a MIÉP küzd a kétpártrendszer ellen, mert „a kétpártrendszert erőszakkal és csalással vezették be a 2002-es országgyűlési választásokon”.

A MIÉP elnöke a XI. országos gyűlést a párt saját megtisztulása „szükséges műveleteként” fogja fel. Hangsúlyozta: a MIÉP megmutatta, hogy „a romboló erőknek ellent lehet állni”. Csurka István a helytállásra hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a tagságnak nem kell azonnal összeomolnia, „ha elkezdődik az aknamunka”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik