Sport

Pozitív meglepetésre készül a Sapa

Nagy elvárásokkal vág neki a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák hokiliga, az EBEL 2012-13-as kiírásának.

Reméljük sok hasonló jelenetet láthatunk majd a szezonban (Fotó: MTI)

Amióta a fehérvári hokicsapat az osztrák pontvadászatban vitézkedik, azóta az előző idénye volt messze a legjobb. Kevin Primeau legénysége az alapszakaszban elcsípte a hatodik helyet, így a felsőházban végzett, ahol diadalmenetben ért oda a dobogó legalsó fokára és fennállása során másodjára bejutott az egyenes kieséses szakaszba. Sofron István mindeközben a sorozat gólkirálya lett, így joggal bízott szurkoló és szakmabeli és sikeres rájátszásban.

Na, ez volt az egyetlen negatívum az idényben, mivel az Olimpija Ljubljana nagy meglepetésre 4-2-vel kiejtette a Volánt már a playoff első körében. A szlovének aztán simán kipottyantak az elődöntőben a végső győztes Black Wings Linz ellenében.

Nem érdemes azonban a múlton rágódni, szeptember 7-én, pénteken este ugyanis már a 2012-13-as idény veszi kezdetét – sőt, csütörtökön már rendeztek egy Ljubljana-Vienna összecsapást, az osztrákok nyertek 4-1-re. A mezőny ezúttal 12 csapatos lesz, Ausztriát nyolc együttes képviseli (Dornbirn, Graz, Innsbruck, Klagenfurt, Linz, Salzburg, Bécs, Villach), mellettük pedig egy-egy cseh (Znojmo), horvát (Zágráb), szlovén (Ljubljana) és magyar (Fehérvár) klub száll harcba a bajnoki címért.

A lebonyolítás

Az alapszakaszban két teljes oda-visszavágós kört lerendeznek az érintettek, így 44 forduló után válik ketté a 12 csapatos mezőny. Az első hatos már biztos résztvevője a rájátszásnak, ők a minél magasabb kiemelésért küzdenek, a hátsó szekció pedig a fennmaradó két playoff-helyért vív majd vérre menő küzdelmet.

Újdonság, hogy az első három helyezett ellenfelet választhat az 5-8. pozícióban végzők közül, elkerülve így a ljubljanai esetet. Mint ismert, az Olimpija vezetőedzője levezényelte kapusát az ellenfél büntetőlövése közben, hogy kikapjanak és a kívánt ellenfelet, a Fehérvárt kapják a rájátszásban.

Volt jövés-menés Székesfehérváron a nyáron, a védelem fiatalodott, a támadósor pedig erősebb lett. Palkovics Krisztán például visszavonult (őt pénteken búcsúztatják), Derek Ryan és Chad Klassen viharos körülmények között távozott, ugyanakkor érkezett Zágrábból a rutinos pontgyáros Frank Banham (aki kapásból kihagyja az első három meccset egy múlt szezonról átnyúló büntetés miatt), illetve Kyle Bailey személyében kanadai center is Fehérváron kergeti majd a pakkot. Na meg Sofron István is marad, aki nagy sajnálatára lemaradt egy KHL-es szerződésről, ám cserébe egy kőkemény alapozáson van túl, így kinéz neki egy újabb remek szezon.

A Sapa az első meccsén a Medvescak Zagrebet fogadja a Raktár utcában. A horvát gárda a tavalyi fiaskó (4-1-es összetettbeli vereség a Klagenfurttól az elődöntőben) jelentősen átalakult kerettel vág neki a szezonnak, csupa AHL-múlttal rendelkező hokis érkezett, a többi közt a tengerentúlon 347 meccsen 268 pontot jegyző Kyle Greentree is. Ő azonban kihagyja az első mérkőzést. Egyébként a 26-os keretük fele fordult meg korábban az NHL előszobájában.

Ellenük kellene javítani egy nem túl fényes mérlegen, mégpedig azon, hogy a Fehérvár az elmúlt három idényt rendre vesztes meccsel kezdte.

A rájátszásnak meg kell lennie!

A nyár egyik negatívuma a végül a Villachoz igazoló Derek Ryan ügye volt. Érződött ez az öltözőben? – szegeztük a kérdést Énekes Lajosnak, a Sapa Fehérvár AV19 másodedzőjének.

Megosztotta a társaságot, de ez nem Derek Ryan-ügy volt, sokkal inkább Derek Ryan ügynökének az ügye. Kimagasló szezonja volt a tavalyi szezonban, a fiúk jóban voltak Derekkel, így vártuk vissza. A mai sport azonban már csak ilyen, olykor a sportolókat körülvevő személyek is beleszólnak a dolgok alakulásába.

Milyen a hangulat a csapatnál a nyitány előtt?

Nagy várakozás előzi meg a nyitómeccsünket a Zágráb ellen, meg úgy a szezont is. Kíváncsiak vagyunk, hogy alakítottak kereteiken ellenfeleink. Emellett természetesen arra is kíváncsiak vagyunk, mire lesz elegendő a nyáron elvégzett munkánk. Sokat dolgoztunk, a mag eleve adva volt, az újonnan érkezők pedig hamar beilleszkedtek. Úgy gondolom erősödtünk tavalyhoz képest, de ez még nem azt jelenti, hogy most akkor egyből jobbak leszünk, mint voltunk, az ellenfeleink is erősödtek.

Kevin Primeau a nyáron úgy fogalmazott, hogy akár a legnagyobb célt is elérheti a csapat. Mi az, ami a minimum elvárás?

Egyértelműen a playoff-szereplés, aminek sikerülnie kell! Az alapszakaszban pedig ezúttal is a legjobb hatban szeretnénk végezni. A rájátszásban aztán már bármi megtörténhet, mint ahogy velünk meg is történt a Ljubljana ellen. Most mi szeretnénk pozitív meglepetést okozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik