Az autópálya díjak januárban átlagosan 15 százalékkal nőnek – mondta Nagy Attila, az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt. értékesítési és ellenőrzési igazgatója, sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
A díjemelésnél 6 százalékos inflációval és a sztrádahálózat 56 kilométeres bővülésével számoltak. Jelentős változás lesz, hogy egy EU irányelv hatására, a 12 tonna feletti tehergépjárművekre új, D4-es kategóriát vezetnek be, amelyre már 1 napos matrica is vásárolható.
Nagy Attila közölte: az ÁAK Rt. az idén várhatóan 19 milliárd forint árbevételt ér el a matrica eladásokból. Jövőre 24-24,5 milliárd forintot terveznek, úgy hogy központi költségvetési támogatást már nem kapnak az autópályák üzemeltetésére, ami 2004-ben 100 millió forintot tett ki.
Orbán Viktort kérdeztük: ki a legény a gáton?
Gönyűn és Neszmélyen – ahol a kormányfővel is összefutottunk – abban reménykednek, hogy a 2013-as szint alatt marad a Duna, és a homokzsákok megvédik őket. Videóriport.