Belföld

Gyurcsány nem akar alkudozni

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt kampánynyitó rendezvényén kijelentette: a DK senkivel nem köt külön alkut a választókerületek elosztásáról.

Ez azért érdekes, mert Gyurcsány Ferenc eddig minél szélesebb körű ellenzéki összefogást szorgalmazott, miközben sokan – például az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László – éppen őt tartják az együttműködés akadályának. Gyurcsány ugyanakkor most sem zárja ki, hogy az ellenzéki pártok megegyezzenek, de erre csak országos szinten hajlandó.

A demokratikus ellenzéki oldalon a DK-t sem legyőzni, sem megkerülni nem lehet – jelentette ki. Az ellenségből lehet barát, de a DK a Fidesszel nem fog barátkozni, megkerülni nem tudja őket, ezért le akarja győzni. A demokraták viszont politikai értelemben a barátaik, ezért őket sem legyőzni, sem megkerülni nem akarják – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció előfeltétel nélkül nyitott a demokratikus pártokkal való együttműködésre,

nem kérünk, nem követelünk, hanem létezünk és tesszük a dolgunkat.

A pártelnök úgy vélekedett, hogy azoknak érdemes végiggondolni a listás együttműködést, akik úgy érzik, hogy önállóan nem jutnak be a parlamentbe. A 106 egyéni választókerületnek viszont mindegyikében meg kell állapodnia a demokratikus ellenzéknek, hogy mindenütt csak egy jelöltet indítsanak a Fidesszel szemben.

„Ez nem kirakodóvásár. Mi külön alkut nem fogunk kötni. Mi a 106-ról szívesen és nyitottan kompromisszumkészen megállapodunk, de külön alkut nem kötünk egyetlenegy választókerületről sem, erre senkinek nincs felhatalmazása, ilyet senki nem fog megtenni a Demokratikus Koalícióban” – mondta a Nyugati téren Gyurcsány, aki szerint, ha jól csinálják, akkor a kormányváltó erők kétharmados többséget is szerezhetnek.

MTI Fotó: Soós Lajos

A rendezvény hallgatósága a kezdésre megtöltötte a tér pályaudvarral szemközti részét. Az egybegyűltek kezdéskor felemelték a nekik előzetesen kiosztott Európa feliratú lapokat és azt skandálták, hogy Európa, Európa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik