Foci

Götze lemaradhat a BL-döntőről

mario götze (mario götze, dortmund, )
mario götze (mario götze, dortmund, )

Nem szerepelhet leendő csapata ellen a Dortmund fiatal középpályása. Megsérült a Real Madrid ellen.


Fotó: AFP

A Dortmund 2-0-ra kikapott a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén, de ezzel együtt is továbbment, egyenesen a sorozat döntőjébe.

Az első meccsen ugyanis 4-1-re nyert a német bajnok, több gól előkészítésében is szerepet vállalt a csapat fiatal szuperklasszisa, Mario Götze. Az a Götze, akivel kapcsolatban az első meccs előtti napon jelentették be: a következő szezonban a nagy rivális Bayern Münchenben folytatja a pályafutását.

Ez az akkori teljesítményén nem látszott, és a keddi visszavágón sem, megfelelően játszott, egészen addig, amíg meg nem sérült (a 14. percben). A goal.com szerint nem is apró ez a sérülés, ugyanis könnyen lehet, hogy a combizma miatt ki kell hagynia a szezon háttralévő részét.

Történetesen a hétvégén éppen a Bayern Münchennel játszik a Borussia, és az is biztosnak látszik, hogy a BL-döntőjében is a németekkel találkozik majd a Dortmund (a Barcának 0-4-ről kellene fordítania szerda este).

Jürgen Klopp, a csapat vezetőedzője azt mondta, a 20 éves játékos az idővel fog majd versenyt futni a felépülést tekintve, és majd kiderül, ez mire lesz elég a május 25-i BL-döntő kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik