Nagyvilág

Trump sutyiban hívogatja a volt tanácsadóját a privát telefonjáról

Elképesztően érdekes cikk jött ki Donald Trump elnök nyaráról a Washington Postban. A riport nagy része a Trump és John Kelly között feszülő kapcsolatról szól. John Kellyt Trump azután nevezte ki kabinetfőnöknek, hogy kirúgta Reince Priebust. Priebus is a republikánusok hagyományos szárnyához tartozott, ellentétben például Trumppal, meg nagyjából minden fontos tanácsadójával. John Kelly pedig – volt tábornokként – még inkább hagyományos republikánus.

Kelly egy hónapja folyamatosan azzal próbálkozik, hogy rendet rakjon Trump darabokra esett Fehér Házában. Ennek esett áldozatul Gorka Sebestyén és Steve Bannon is, mint elnöki tanácsadók, de Kelly csinálta ki egy hét alatt Anthony Scaramuccit is. Korábban már arról is írtunk, hogy Kelly nagy projektje, hogy nem engedi Trumpot annyi hirtelen döntést hozni, ami például Észak-Koreaával kapcsolatban épp működni látszik.

Régóta nyilvánvaló az is, hogy Kelly nem szeretné, ha Trump találkozni tudna azokkal a tanácsadókkal, akinek az eddigi elég balhés fél évet köszönheti. Az egyik korábbi tanácsadója például nem is kapott időpontot a Fehér Házban, de Kelly azt is megpróbálja megakadályozni, hogy Trump telefonon beszélhessen az alt-right hőseivel.

A Washington Post riportjából most az derül ki, hogy ez nem igazán sikerül. Trump ugyanis titokban a privát telefonjáról hívogatja Steve Bannont. 

Ráadásul Trumpnak – természetesen – azzal is problémája van, hogy mennyire szigorú vele szemben Kelly. Régóta beszélik például, hogy a kabinetfőnök nem engedi annyit tévét nézni.

De a legjobban a cikk szerint az idegesíti Trumpot az egésszel kapcsolatban, ahogy Kelly működése megjelenik a médiában. Trump ugyanis nem szereti, ha azt gondolják, hogy nem ő a főnök, hanem őt irányítják. Most pedig pontosan ez történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik