Több, mint 1800 levél érkezett a Rádió 1 reggeli műsorának játékára, amelynek fődíja egy észak-amerikai álomutazás volt. Balázsék olyan pályázókat vártak ma reggel a budapesti kitelepülésre, akiknek valamiért nagyon fontos, hogy eljussanak Amerikába: volt olyan versenyző, aki édesapjának hálálta volna meg ezzel az úttal, hogy felnevelte, de olyan is, aki párja kezét akarta megkérni Las Vegasban. A játék nyerteséről végül a szerencse döntött, és kiderült, nagyon jó helyre került az a bizonyos páros repülőjegy. A győztes Valéria 18 évvel ezelőtt látta utoljára személyesen a nővérét, aki akkor költözött el Amerikába, ők ketten pedig kizárólag telefonon és interneten tartották a kapcsolatot.
“Mindkettőnknek van egy fia, akik még életükben nem találkoztak, így ez egyfajta családegyesítés is lesz”
– magyarázta Valéria, akinek nővére élőben nézte végig Amerikából, ahogyan húga megnyeri a mindkettejüknek olyan sokat jelentő fődíjat. A nyertes már évekkel ezelőtt szeretett volna nővéréhez menni, de elutasították a vízumkérelmét, ő pedig azóta sem mert újra próbálkozni.
De nem csak Valéria tört ki örömkönnyekben: az Álomút-játék egy másik pályázója, Attila a repülőjegyekről ugyan lemaradt, de meglepetést okozott párjának és a műsorvezetőknek egyaránt. A férfi ugyanis úgy döntött, ha már nem tudja megkérni kedvese kezét Las Vegasban, ahogy tervezte, megteszi ezt több mint egymillió hallgató előtt élő adásban. A válasz természetesen igen volt, így Balázsék egy rögtönzött eljegyzés tanúi lettek.
Az adásban egyébként két amszterdami út is gazdára talált, a bevállalós játékosok, Éva és Csaba pedig a kitelepülés helyszínén, az Erzsébet téren találtak maguknak alkalmi utazópartnert, aki velük tart a nyereményutazásra.