Szép csendben lejárt az a moratórium, amelyet a munkaügyi kormányzat adott tavaly júliusban a kényszervállalkozókat foglalkoztató cégeknek – írja a Magyar Hírlap.
Az év végéig tartó türelmi idő alatt a munkaügyi ellenőrök nem bírságolták meg az első alkalommal tetten ért munkaadókat. Büntetést csak azoknak a cégeknek kellett fizetniük, amelyekről kiderült, hogy mégsem alakították át a kifogásolt színlelt, azaz valójában munkaviszonyt palástoló vállalkozási szerződéseket. Idén azonban már akár hatmillió forintos munkaügyi bírsággal is számolniuk kell a cégeknek.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) ugyanis nem tervezi a türelmi idő meghosszabbítását – tudta meg a napilap a szaktárca sajtószóvivőjétől. Vagyis az idén már az első szabálytalanság feltárása esetén sem fognak a felügyelők eltekinteni a bírságtól – ahogy azt Békés András, az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség elnöke lapunknak adott legutóbbi interjújában már megelőlegezte.
Ellenőrzési kampányra ugyanakkor nem kell számítani, hisz a munkaügyi felügyelők nem egy-egy szabálytalanságfajtát ellenőriznek, hanem komplex módon vizsgálják, hogy a cég betartja-e a szabályokat.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
