Gazdaság

Meglepetésszerűen szárnyal az USA gazdasága

amerikai-zaszlo(960x640)(1).jpg (amerika, usa, zászló, )
amerikai-zaszlo(960x640)(1).jpg (amerika, usa, zászló, )

2017 második negyedévében évesített negyedéves alapon 3 százalékkal bővült az Egyesült Államok GDP-je – derült ki a ma közzétett második becslésből. Az előzetes adat 2,6 százalékos növekedésről szólt, így jelentős felfelé módosítás történt, igaz, egy gyenge első negyedévet követően történt mindez.

Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás is augusztusban, derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból. Augusztusban 237 ezerrel emelkedett a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma. Piaci elemzők a foglalkoztatás 185 ezres növekedését várták.

A felfelé módosítások legfőbb oka az amerikai gazdaság hajtóerejét jelentő lakossági fogyasztás dinamikusabb élénkülése volt: az első becslés szerint (év/év alapon) 2,8 százalékkal, a második becslés alapján viszont 3,3 százalékkal nőtt a fogyasztás. Emellett a vállalati beruházások is a korábban becsültnél nagyobb mértékben növekedtek: 5,2 százalék helyett 6,9 százalékkal.

A két kedvező hír segített a dollárnak egy kicsit erősödni: az euróval szembeni jegyzések 1,19 közelébe süllyedtek.

(MTI/Portfólió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik