Ahogy ebben a BL-szezonban már megszokhattuk, minden meccsen könnyen borulhat a papírforma, és minden egyes mérkőzés hatalmas izgalmakat tartogathat.
Így volt ez szerda este is.
Így örült az öngólnak a manchesteri támadósor
Fotó: AFP
Az A jelű négyesben a hazája bajnokságában botladozó Manchester United az eddig pont nélkül álló Real Sociedadot látta vendégül. A vörös ördögök már a második minutumban előnybe kerültek egy – számukra – szerencsésnek mondható öngólnak köszönhetően. Több találat nem született, bár a meccs krónikájához hozzátartozik, hogy mindkét fél előtt adódtak hatalmas lehetőségek. Talán mondhatjuk, hogy az elmúlt hetek formájából kiindulva a United fanatikusai ennek a szerény győzelemnek is örültek.
A kvartett másik meccsén a Leverkusen az ukrán Sahtar Donyeck együttese ellen lépett pályára Németországban. A fordulót megelőzően veretlen vendég gárda ezúttal hatalmas zakóba szaladt bele, négyet rámolt kapujukba a Bayer, ezzel helyet is cserélt a tabellán a két együttes, de még egyiküknek sem biztos a helyük a kieséses szakaszban.
Bajban a Juve
Fotó: AFP
A B csoport – és egyben a játéknap – slágermeccsén a Real Madrid és a Juventus találkozott a Bernabéuban. Az első félidőben nem lehetett ok a panaszra nézői szemmel. Ronaldo már a negyedik minutumban eredményes volt, s bár Llorente a félidő felénél egalizált, a portugál klasszis még a szünet előtt ismét betalált – ezúttal büntetőből.
A második 45 perc legelején a játékvezető vitatható körülmények között kiállította Chiellinit, miután szándékosnak minősítette könyöklését Ronaldo irányába. Ezzel tulajdonképpen megpecsételődött az olaszok sorsa, a királyi gárda ráült az eredményre, a Juventus nem tudott mit kezdeni az emberhátránnyal, a végeredmény pedig 2-1 maradt.
A vereséggel továbbra is két ponttal szerénykedik a Juventus, s könnyen lehet, hogy innentől nem fér bele egy hiba sem a torinói csapatnak, ha a BL-ben szeretnék folytatni.
A Galatasaray a Juve elleni bravúros döntetlent követően a Köbenhavn ellen megszerezte első győzelmét. A török csapat már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert, s hiába a koppenhágaiak hajrában esett szépítőgólja, a három pontot teljesen megérdemelten szerezték meg Drogbáék.
Videó – A United potyagólja
Manchester United Vs Real Sociedad 1-0 23/10/2013 by niv131
Videó – A Real-Juve gólösszefoglalója