Foci

Torinóban is pontot szerzett a Real Madrid

real madrid (real madrid, )
real madrid (real madrid, )

A spanyolok a továbbjutás kapujába kerültek azzal, hogy 2-2-es döntetlent játszottak a Juventus otthonában.

Az A csoportban túl sok izgalom nem történt a keddi játéknapon, hiszen mindkét mérkőzés gólnélküli döntetlen született: a Manchester United a Real Sociedad, a Bayer Leverkusen pedig a Shaktar Donyeck vendégeként játszott 0-0-t. A Vörös Ördögöknél ráadásul Van Persie büntetőt hibázott, Fellainit pedig a 90. percben kiállította a játékvezető.

Ronaldo a második félidőben ébredt fel
Fotó: MTI / EPA

A B jelű négyesben viszont jóval pörgősebb meccseket láthattunk, már csak azért is, mert itt rendezték a keddi rangadót, ugyanis a Juventus a Real Madridot fogadta. Az előző körben a spanyolok 2-1-re verték a Zebrákat, így a Blancóknak akár egy döntetlen is elég lett volna Torinóban.

A kezdés után a vendégek játszottak fölényben, több lehetőségük is volt, ám Buffon remekül védett, majd ahogy haladtunk előre az időben, a hazaiak úgy nyíltak ki egyre jobban. Csak Casillason múlott, hogy a Juve nem szerzett előnyt az első 45 percben, ugyanis a madridiak hálóőre bravúrt bravúrra halmozott, ám Vidal büntetőjénél már ő is tehetetlen volt a 43. percben (1-0).


Vidalé volt az első gól
Fotó: AFP

A spanyolok a szünet után sem találták a ritmust és alig jutottak el az olaszok kapujához, ám Caceres buta hibájából Ronaldo egyenlíteni tudott, majd nem sokkal később a portugál remek labdával szolgálta ki Gareth Bale-t, aki megszerezte első madridi BL-gólját.

A narancsmezesek védelmében ezúttal Varane volt a leggyengébb láncszem, ugyanis a francia hozta össze a büntetőt is, majd Llorente fejesénél lemaradt a támadóról, így a Juve a 65. percben egalizált (2-2).

A C és D csoport meccseiről itt olvashatsz!

Koppenhágában meglepetésre kikapott a Galatasaray, így a dánok megelőzték az olaszokat, vagyis a Juventus visszacsúszott a negyedik, utolsó helyre.

A Real Madrid akkor jutott volna már most tovább a nyolcaddöntőbe, ha a törökök elcsennek legalább egy pontot idegenben, ám ezt a szívességet nem tették meg Drogbáék, bár vélhetően ezt ők is bánják.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 4. forduló

A csoport:
Real Sociedad-Manchester United 0-0
Shaktar Donyeck-Bayer Leverkusen 0-0

B csoport:
Juventus-Real Madrid 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Vidal (43.), Llorente (65.) illetve Ronaldo (52.), Bale (60.)

FC Köbenhavn-Galatasaray 1-0 (1-0)
Gólszerző: Braaten (6.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik