Foci

Pepe: Megtanultuk a leckét

Pepe (pepe, )
Pepe (pepe, )

A Real Madrid portugál védője szerint a spanyol csapat tudja, min kell változtatni ahhoz, hogy ledolgozzák a BL-elődöntőben a háromgólos hátrányukat.

A döntőbe kerülésért német–spanyol elődöntőket rendeznek a Bajnokok Ligájában. Persze sokan esélyesnek tartották a két német gárdát, a Bayern Münchent és a Borussia Dortmundot, mégis többen voltak, akik a Barcelona, Real Madrid duót várták a fináléba. Ehhez képest a két spanyol nagyágyú komoly verést kapott, hiszen a Blancók 4-1-re, a katalánok 4-0-ra veszítették el az első felvonást.

Egyrészt az idegenben lőtt gól, másrészt a mutatott játék alapján a Real Madridnak van nagyobb sansza a továbbjutásra, még ha kedden este minimum 3-0-ra is kellene nyerniük a látványosan focizó Dortmund ellen. Ugyanis Ronaldónak és társainak voltak lehetőségeik az odavágón, a sárga-feketék részéről pedig a különbséget csak Robert Lewandowski jelenetette, aki mind a négy gólt szerezte.

A visszavágó előtt Pepe nyilatkozott a sajtónak, és elmondta, hogy a Real tanult a leckéből, és képes olyan eredményt produkálni, mellyel ők jutnának be a döntőbe.

„Levontuk a tanulságot az első meccsből, és javítani fogunk. Nem követjük el ugyanazokat a hibákat a Borussia ellen, amiket Dortmundban megtettünk. Akkor rosszul kezdtük mindkét félidőt, erre figyelni kell – mondta a portugál védő. – Hinnünk kell. Nehéz, de otthon képesek lehetünk fordítani. A kulcs az lesz, hogy mi szerezzük az első gólt, és idegessé tegyük az ellenfelet. 90 perc alatt nem nehéz háromszor betalálni.”

A mérkőzés 20:45-kor kezdődik a Santiago Bernabeuban. A találkozóról a Sport24 élő, szöveges tudósításban számol be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik