Az elemzők várakozása szerint a kormány várhatóan egy vagy két évvel, 2008-ról 2009-2010-re halasztja az euró bevezetését – összegzi a Reuters hírügynökség az elemzők véleményét januári felmérésében.
A tavaly felvázolt középtávú költségvetési célokat a szakemberek már nem tartják elérhetőnek, és megkérdőjelezik az inflációs célokat is.
Az elemzők szerint az államháztartás hiánya az idén a GDP 4,6 százalékát (ennyi a pénzügyminiszter-jelölt prognózisa is), jövőre 3,8 százalékát éri el. A folyó fizetési mérleg deficitje is csak lassan csökken: a 2003-ra előrejelzett 4,65 milliárd euróról az idén 4,51 milliárd, 2005-ben 4,2 milliárd euróra.
A 4 százalékos 2005 végi inflációs cél tavalyi kijelölése óta most először az elemzők kérdőjelet tettek az európrogram másik alapeleme, a megfelelő ütemű inflációcsökkentés mellé is: januárban
már a 2005 decemberi áremelkedést 4,3 százalékra várják.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.