Foci

Már az első félidőben bucira verte a Vasast a DVSC

A magyar labdarúgó NB I-es bajnokság hatodik fordulójában a csupán kettő pontos DVSC fogadta a hét ponttal a mezőny első felébe tartozó Vasast. A meccset nem várta túl jó előjelekkel a Herczeg András vezette hazai csapat, hiszen amellett, hogy a Loki rettentően rosszul játszott az első öt bajnoki meccsen, a tulajdonos körül is izzik a levegő. Állítólag maga a debreceni sikerkovács, Herczeg is szót emelt, mondván becsapottnak érzi magát.

A Loki mégis már az első játékrészben elintézte a meccset. Az 25. percig nem esett gól, utána viszont Tőzsér Dániel tizenegyesével beindult a gőzhenger. Néhány perccel később előbb Mengolo, majd Varga Kevin talált a kapuba. 35 perc után 3-0-ra vezetett az eddig a meccsig teljesen kilátástalan Debrecen.

Aztán csak hogy tovább üssék a vasat, Tőzsér még a szünet előtt 4-0-ra alakította az eredményt. Game, set and match, ahogy a teniszben mondják.

A második félidő már csak formalitás volt a hazaiak számára – ilyenkor mondják, hogy mindkét csapat azt szeretné, ha már le sem kellene játszani a maradék 45 percet. Hiába Szivacski Donát szépítése a 65. percben, természetesen semmi esély nem volt a fordításra, a meccs végéig már nem változott az eredmény, a vége 4-1-es kiütés lett.

Hat forduló után továbbra is kieső helyen, de már reményteljesebb helyzetben a Debrecen, a Vasas pedig a vereséggel elszalasztott egy nagyon komoly esélyt a felzárkózásra.

NB I, 6. forduló, eredmény

DVSC – Vasas 4-1 (4-0)
Gólszerzők: Tőzsér Dániel (27. perc, 43.), Mevongo (30.), Varga K. (36.); Szivacski (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik