Sport

Bizakodóak a magyarok a csehországi kajak-kenu vb előtt

Szolnokon, sajtónyilvános edzésen vett részt a racicei világbajnokságra készülő magyar kajak-kenu válogatott

A szövetség honlapja szerint a tréningen csak a világbajnoki keret egyik része volt jelen, a többiek ugyanis Szegeden készülnek a csehországi vb-re.

Szeretnék nyerni a világbajnokságon is, ami talán ezer egyesben könnyebb feladat, az ötezer méteren több a hibalehetőség

– mondta Bodonyi Dóra, aki mindkét távon győzött egyéniben a júliusi, plovdivi Európa-bajnokságon. Hozzátette, mostanra sikerült végérvényesen kikerülnie abból az ördögi körből, amibe a két évvel ezelőtti jó eredményei, és az ezzel járó nagyobb nyomás miatt került.

A végén már nem szerettem kajakozni, nem élveztem, hogy a vízen lehetek. Edzőt váltottam és most egy sikeres idényben vagyok benne szerencsére

A világbajnokságon három számban induló (K-1 500 m, K-4 500 m, K-2 1000 m) Medveczky Erika pedig arról beszélt, rengeteget köszönhet edzőjének, Csipes Ferencnek.

Leírt versenyzőből az ő segítségével sikerült szintet lépnem. Elhitette velem, hogy tudok kajakozni

– mondta Medveczky, aki jó formában érzi magát és bizakodva várja a jövő heti világversenyt.

Az eseményre jövő csütörtöktől vasárnapig kerül sor – ahogy már korábban említettük – a csehországi Racicében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik