Foci

BL: Manchesteri világvége

Anglia beégett. Sem a Manchester United, sem a városi rivális Manchester City nem jutott tovább a BL csoportköréből.

Baselban bekövetkezett az, amire kevesen számítottak. A svájci csapat előbb ikszelt Manchesterben, majd otthon jól elverte a sokkal esélyesebb Manchester Unitedet, ezzel bejutott a 16 közé, míg a United meg kell elégedjen az Euro Ligával. Az angol bajnok fölényben kezdett, de Marco Streller a 9. percben szinte az első valamire való baseli helyzetet gólra váltotta. (1–0)

A folytatásban újra magához ragadta a Manchester az irányítást, de ez nem állt másból, mint labdatartási fölényből. Az első valamire való helyzetére az angol csapatnak a 36. percig kellett várni, de Rooney nem találta el a labdát. Heiko Vogel tanítványai a biztonságos védekezésből indított gyors ellentámadásokra alapozták a taktikát, ami tökéletesen bevált. A második félidő elején Rooney újra kihagyott egy nagy helyzetet, majd Alexander Frei szabadrúgásánál David de Gea védett óriásit.

A 84. percben Alexander Frei maradt üresen, és három méterről megadta a kegyelemdöfést. 2–0

A hosszabbításban még érkezett Phil Jones betalált, de ez már csak a szépítésre volt elég.

A mérkőzés összefoglalója:


Basel – Manchester United 2:1 by FootballKing1892

Marco Steller a mérkőzés után, kereste, de alig találta a szavakat: „Egészen elképesztő. A cél az volt, hogy a 3 pontot megszerezzük, de egészen elképesztő a siker. A gólomnál nem hittem, hogy eljut hozzám a labda, de egyszercsak ott volt, én belerúgtam és bement. Szerencsénk volt, nem is kevés, de ettől még hihetetlen.”

A városi vetélytárs, a Manchester City hiába verte meg a Bayernt, mivel a Napoli győzni tudott spanyolországban, így a Unitedhez hasonlóan a csoport harmadik helyén zárt.

Bajnokok Ligája, szerdai játéknap, eredmények:

A csoport:
Manchester City (angol)-Bayern München (német) 2-0 (1-0)
gól: Silva (37.), Toure (52.)

Villarreal (spanyol)-Napoli (olasz) 0-2 (0-0)
gól: Inler (65.), Hamsik (77.)

B csoport:
Lille (francia)-Trabzonspor (török) 0-0

Internazionale (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (0-0)
gól: Cambiasso (51.), illetve Doumbia (50.), Berezuckij (87.)

C csoport:
FC Basel (svájci)-Manchester United (angol) 2-1 (1-0)
gól: Streller (9.), Frei (84.), illetve Jones (89.)

Benfica (portugál)-Otelul Galati (román) 1-0 (1-0)
gól: Cardozo (7.)

D csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)-Olympique Lyon (francia) 1-7 (1-1)
gól: Kovacic (40.), illetve Gomis (45., 49., 52., 70.), Gonalons (48.), Lopez (65.), Briand (76.)
piros lap: Leko (28., Dinamo Zagreb)

Ajax Amsterdam (holland)-Real Madrid (spanyol) 0-3 (0-2)
gól: Callejon (14., 91.), Higuain (42.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik